Nagyvilág

Alacsony IQ-ja mentheti meg a halálraítéltet

kivégzés (kivégzés)
kivégzés (kivégzés)

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ugyanis helyi idő szerint hétfő este úgy határozott, hogy helyt ad a 68 éves férfi halálos ítéletével kapcsolatos fellebbezésnek.

Freddie Lee Hallt azt követően ítélték halálra, hogy 1978-ban Florida államban agyonlőtt egy seriff-helyettest, majd egy héthónapos terhes nőt. A férfit azonban egy helyi bíróság 1992-ben szellemileg visszamaradottnak minősítette. Ez pedig a Legfelsőbb Bíróság egy 2002-es határozata miatt nem teszi lehetővé a kivégzést. A szóban forgó határozat ugyanakkor azt is kimondta: az adott szövetségi állam illetékességébe tartozik annak megállapítása, hogy valaki szellemileg visszamaradott-e vagy sem.

Fotó: AFP/Caroline Groussain

A floridai hatóságok ezt követően IQ-tesztet végeztettek el a gyilkossal. A teszt során Freddie Lee Hall 71-es pontszámot ért el, ami a helyi skála szerint a beszámíthatóság legalacsonyabb fokának felel meg. Floridában a hivatalos mérce szerint azok számítanak szellemileg visszamaradottnak, akiknek IQ-szintje 70 vagy annál alacsonyabb. Egy helyi bíróság ezt követően ítélkezett úgy, hogy Freddie Lee Hall mégis kivégezhető.

A kétszeres gyilkossággal vádolt férfi ügyvédei ennek nyomán a floridai szabályozást támadták meg, azzal érvelve, hogy az nem egyértelmű. Ezzel viszont a floridai államügyész szállt szembe.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ezek után döntött úgy: megvizsgálja, hogy a floridai állami szabályozás törvényes-e. A bíróság a meghallgatások után várhatóan 2014 júniusáig dönt arról, hogy Freddie Lee Hall alacsony intelligenciaszintje miatt kivégezhető-e vagy sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik