Harminc százalékkal több villamos energiát lehet Csehországban kapni egy havi minimálbérért, mint Magyarországon. Az uniós minimálbér-átlaghoz képest viszont majdnem ugyanennyivel még mindig olcsóbb nálunk az áram. Az összehasonlítást azonban némiképp megnehezíti, hogy a teljes piacnyitással sem szűnt meg az árak állami kontrollja, vagyis változatlanul nem tisztán a piaci viszonyok a meghatározóak.
rögtönzések. Világos, több kormányzati cikluson átívelő energiapolitika helyett folyamatosan rögtönzések mozgatják a tarifákat. Elég az idén bekövetkezett teljes piacnyitás előkészítésére visszagondolni: az árampiac működésének meghatározó szabályai a kormánykoalíción belüli villongások eredőjeként alakultak ki (lásd külön).
Kezdettől két markánsan eltérő nézet feszült egymásnak. A szabad demokrata vezetésű gazdasági tárca a lehető legteljesebb mértékű nyitás mellett volt, beleértve a Magyar Villamos Művek (MVM) hosszú távú áramvásárlási szerződéseit (htm) is. A magyar árampiac működése szempontjából ezek a – zömében az ágazat 1995-ös privatizációjakor kötött – megállapodások meghatározó jelentőségűek. Az erőművi kapacitások közel 80 százaléka ugyanis az MVM-hez köthető, vagyis a szabadpiaci kínálat igen szűkös. A 2004-ben bekövetkezett részleges liberalizáció világosan megmutatta, hogy szinte kizárólag az importáram képes némi versenyt támasztani a hazai közüzemi szolgáltatással szemben. Azok az ipari nagyfogyasztók, amelyek időben ki tudtak lépni a szabadpiacra, alapvetően a behozatalra alapozva 10 százalékot megközelítő árcsökkenést értek el.
Csakhogy az importkapacitások is igen szűkösek, különösen a szlovák-magyar határszakaszon, ahonnan komolyabb mennyiségű, olcsó, zömmel atomerőművi áram érkezhetne az országba. Az MVM pedig, mint korábbi közüzemi nagykereskedő, ellátási kötelezettsége okán az importlehetőségek elosztásakor elsőbbséget élvezett. Ilyen előzmények után nyilvánvaló, hogy a piacnyitás központi kérdése volt a htm-ek sorsa, vagyis a hazai erőművi kapacitások piacosítása. A minisztériumban osztották azoknak a piaci köröknek a véleményét, akik szerint lehetetlen helyzet, hogy a kiskereskedelem szabad, a nagykereskedelemben viszont fennmarad az állami villamos-energetikai társaság monopolhelyzete. Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára tavaly áprilisban még úgy nyilatkozott, hogy törvényileg fogják a hosszú távú szerződéseket megszüntetni (Figyelő, 2007/16. szám). A szerződéspártiak és a szocialisták legfontosabb érve az volt, hogy a htm-ek felbontása akár 30 százalékos áremelkedést is maga után vonhat, mert az összes erőmű az ország ellátásához még éppen szükséges, legdrágább termelő áraihoz fog igazodni szabadpiaci körülmények között.
A htm-ek végül is túlélték a piacnyitást. A gazdasági tárca helyett a Miniszterelnöki Hivatal vette kezébe az ügyet, és elkezdődött a kérdéses és egyébként Brüsszel által is kifogásolt szerződések újratárgyalása. Az MVM-et viszont kötelezték, hogy nyilvános árverésen értékesítse a piaci szereplőknek a lekötött kapacitásokat. A január elsejétől érvényes magyarországi áramárakat így a tavaly ősszel megtartott kapacitás-árverés határozza meg (Figyelő, 2007/43. szám). Az árverésen végül a vártnál alacsonyabb, megawattóránként 65 euró körüli átlagárszint alakult ki, amit természetesen mindenki – az MVM, a GKM és az energiahivatal – is saját érdemeként tart számon.
Nem sokkal az árverést követően viszont hidegzuhanyként érte a piaci szereplőket a szlovák-magyar határkeresztező kapacitások korlátozására vonatkozó hazai kormányrendelet. Elsősorban az ipari nagyfogyasztókkal és a szabadpiaci áramkereskedőkkel szúrtak ki, kizárva a legjelentősebb és legalacsonyabb árú külföldi forrást a magyar piacról. Akkor a Magyar Villamosenergia Kereskedők Egyesülete (MVKE) azonnali konzultációt kezdeményezett a kormánnyal és a Magyar Energia Hivatallal, erre azonban információink szerint máig nem került sor. A helyzet viszont nem egyértelmű, mert Felsmann Balázs szerint a korlátozás csak 2007-re vonatkozott, az áramkereskedők szerint viszont ma sem szabad az import az északi határon.
jutányosan. Akárhogyan is, a kis- és közepes vállalkozások esetében 20-30 százalékos áremelkedést részben az importkorlátozás indokolja. Elméletileg ugyanekkora drágulással kellett volna az iskoláknak, kórházaknak, szociális és művelődési intézményeknek is számolni. A gazdasági tárca azonban kiverekedte, hogy ha már korlátozott a szlovák import, az onnan származó olcsó termelői áramot ennek a közintézményi körnek kell értékesíteni, méghozzá jutányos áron. Az állami villamos társaságot kötelezték, hogy a szlovák áramot jóformán beszerzési áron adja tovább az áramkereskedőknek, azokat pedig „megkérte” a kormány, hogy kedvezményes áron adják tovább az energiát az intézményi fogyasztóknak.
Visegrádi vetélkedő
Az Eurostat adatait vizsgálva úgy tűnik, a magyarországi háztartási fogyasztói átlagárak alacsonyabbak az uniós átlagnál, de közelebb vannak ahhoz, mint Csehországban vagy Lengyelországban. Szlovákiában viszont a közösségi átlagot is meghaladja az áramár. Északi szomszédunkhoz képest a különbség alapvetően az állami támogatás mértékéből adódik. Különösen igaz ez 2006-ra, amikor is piaci körökből származó információink szerint rendkívül nagy mértékékben eltérítette a szabályozás a hazai lakossági áramárakat a piaci árszinttől.
A magántulajdonban lévő, szuverén gazdasági társaságok ilyetén megkeresése ugyan nem teljesen piac- és EU-konform megoldás, mégis, így sikerült 18 százalékban maximálni az érintett intézmények számára az áramdrágulást. A speciális közintézményi tarifa alkalmazása ügyében azonban még igen sok a tisztázatlan körülmény, nem tudni például, hogy pontosan mekkora az erre jogosult fogyasztók köre. Elég lesz-e számukra az olcsóbb szlovákiai importáram? Ha nem, ki és milyen forrásból pótolja ki azt? Ha nem fogy el mind, ki kaphat még az akciós áramból? A speciális intézményi tarifákkal pedig gyakorlatilag bezárult a kör.
A teljes piacnyitástól sokan azt várták, hogy lezárul az 1995-96-os magánosítást követő időszak, amikor kínos egyensúlyozás folyt a befektetőknek tett ígéretek és a szociális szempontok között – többnyire az MVM nyereségének terhére. A Figyelő által megkérdezett szakértők szerint azonban a kormánytöbbségnek most sem sikerült szakítani azzal a régi beidegződéssel, hogy a szociális és politikai szempontokat az energiapiaci szabályozáson belül kell érvényesíteni. Ismét olyan struktúra alakult ki, amelyben csak az üzleti fogyasztók árai igazodnak valamelyest a piaci viszonyokhoz, bár az ő esetükben a sok különalku és kompromisszum következtében az uniós átlagtól felfelé torzulnak az árak. A többi fogyasztói csoport esetében pedig a változatlanul mesterséges, kormányzatilag kontrollált árak miatt csalóka a nemzetközi összehasonlítás. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az idők végezetéig nem halogatható az árak piacosítása, és ezzel együtt egy korszerű, szociális támogatási rendszer bevezetése. Tekintve, hogy az európai piacon az elmúlt években folyamatosan drágult az áram, minél később következik be a tényleges piacnyitás Magyarországon, annál nagyobb sokk éri majd az addig állami burokban tartott fogyasztókat.
Koalíciós adok-kapok
A GKM az év elején bejelentette, hogy törvényileg felbontják az MVM hosszú távú áramvásárlási szerződéseit (htm).
A htm-eket nem szüntették meg, azok „kezelése” átkerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz, de a kapacitásokat árverésen kell az MVM-nek értékesítenie.
A GKM rendeletet alkotott, hogy fékezze az esetleges áramexportot, ezzel pedig a belföldi áremelkedést az MVM októberi kapacitásárverésén.
A kormány november végén rendeletet adott ki a szlovák határkeresztező kapacitások korlátozásáról; kizárólag az MVM importálhat.
A GKM december utolsó napjaiban elérte, hogy az olcsó szlovák importáramot az MVM-nek beszerzési áron, jóformán nyereség nélkül kelljen továbbadnia az áramszolgáltatók felé, utóbbiaknak ebből a közintézményeket kell ellátniuk.
