Nagyvilág

Nem csillapodnak a kedélyek Líbiában

Több ezer kormányellenes tüntető volt még péntek kora hajnalban is a kelet-líbiai Bengázi utcáin az előző nap megtartott "harag napját" követően.

Csütörtökön a demonstrálók és a rendfenntartó erők közötti összecsapások után az orvosok 10 holttestet számláltak össze. Eközben a közeli al-Baidában öten vesztették életüket. Ennek a városnak az utcáin úgyszintén megjelentek péntek reggel a tüntetők, akik sátrakat is magukkal vittek, hogy letáborozzanak – jelentette a BBC.

Nemzetközi emberi jogi szervezetek becslései szerint a halálos áldozatok száma még ennél is több lehet. A BBC közlése szerint a Human Rights Watch legkevesebb 24 halálos áldozatról tud. Líbiai ellenzékiek szerint 45 ember halt meg a csütörtöki összecsapásokban, amelyek tüntetők és a rendfenntartó erők között zajlottak le az ország több városában. Az egyiptomi forradalomból ihletet merítő csütörtöki kormányellenes tüntetéseken készült, s a világhálóra felkerült amatőr videofelvételeken számos fiatalember holtteste látható.

A két városban várhatóan pénteken temetik el az előző napi összecsapások áldozatait, és a szertartások újabb tiltakozó megmozdulásokba torkollhatnak. Az al-Vatan című líbiai lap jelentése szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető 37 éves fiát, Szaadi Kadhafit küldte Bengáziba, hogy kézbe vegye a város irányítását. A BBC úgy tudja, hogy a közel-keleti események miatt elhalasztják az Arab Liga következő hónapra tervezett iraki csúcstalálkozóját.

A CNN a líbiai állami televízió értesülésére hivatkozva azt közölte, hogy a jelenlegi vezetést támogató ellentüntetők vonultak a líbiai főváros utcáira. A hírtelevízió úgy tudja: péntekre virradóra Moammer Kadhafit éltető szlogenek hallatszanak a nemzeti szászlót, és a vezető portréját lengető tömegből. Az Associated Press hírügynökség a líbiai állami televízióra hivatkozva úgy értesült: Moammer Kadhafi csütörtökön személyesen toborozta össze és lelkesítette híveit Tripoliban.

Az arab világot elöntő demonstrációs hullám a héten terjedt át Líbiára is, s először Bengáziban voltak szerdán hajnalban tüntetések, amelyet a rendőrség akkor is erővel oszlatott fel. Ezt követően az észak-afrikai ország több más városában is megmozdulások kezdődtek. A demonstrálók a tunéziai és az egyiptomi elnök megbuktatásából ihletet merítve a Líbiát negyven éve irányító Moammer el-Kadhafi rendszerét akarják megdönteni. A tüntetők politikai szabadságot, az emberi jogok tiszteletben tartását, és a korrupció felszámolását követelik. Kadhafi szerint azonban az országban valódi demokrácia van.

Elemzők szerint kérdés, hogy a jelentős líbiai olajexport-bevételekből a kormány akar-e enyhíteni a társadalmi problémákon, csökkentve ezzel az egyiptomi mintájú felkelés kockázatát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik