Tavaly is szenvedett még a gazdaság a távol-keleti és az orosz válság kísérőjelenségeitől, a GDP-növekedés korábbi megtorpanásától. Az 1998-as kedvezőtlen makrogazdasági mutatók miatt átmenetileg a külföldi befektetők is hátat fordítottak az országnak: az addig lendületesen áramló külföldi tőke megállt a határoknál, s a bizalom csak 1999 közepén kezdett helyreállni. Ha csupán ennyi nehézséggel kellett volna megküzdeni, már akkor sem lett volna meglepő, hogy csökkent a bankok aktivitása – amit jól tükröz, hogy a bankrendszer összevont mérlegfőösszegének GDP-hez viszonyított aránya csupán 62 százalékot tett ki, holott két évvel korábban még 64 százalék felett állt a mutató. A kisebb aktivitás alacsonyabb jövedelmezőséggel járt. A bankároknak kereken tízmilliárd forinttal kevesebb – alig 42 milliárdnyi – profittal kellett beérniük, mint egy évvel korábban, így az eszközarányos és a sajáttőke-arányos nyereség is csaknem 30 százalékkal szerényebb volt az 1998-asnál. Az összességében gyengébb mutatók mögött valójában egy mind inkább polarizálódó bankszektor állt. Míg a pénzintézetek egyik csoportját – alacsony költséghatékonyság mellett – töretlen fejlődés és aktivitás jellemezte, a másik körnél nőttek a céltartalékok és mérséklődtek a jövedelmek.
A bankvezetőknek a kedvezőtlen külföldi hatások mellett egyéb nehézségekkel is szembe kellett nézniük. A lehetséges megtakarítási formákat latolgató ügyfeleknek ugyanis már nem kizárólag a pénzintézetek kínáltak megoldást. A befektetési paletta új színfoltokkal – befektetési alapokkal, unit-linked biztosításokkal, ingatlanokkal – gazdagodott. A megtakarítható pénzekből végül két százalékkal kevesebb került a bankokba, mint egy évvel korábban. A bankárok számára az infláció ütemének általában üdvözölt csökkenése sem okozott igazi örömet, hiszen az ezzel szinkronban mérséklődő kamatok 3,0-3,5 százalékkal kevesebb bevételt hoztak, s érezhetően szűkültek a marzsok is.
Az év közepétől azonban az optimistább bankvezetők már a pénzintézeti szektor pezsdülésével számoltak. Újabb lendületet vett a külföldi tőkebeáramlás, miközben a lakosság reáljövedelme is gyarapodásnak indult, ami a hitelkereslet és az eladósodási hajlandóság növekedésével kecsegtetett. Lehetőség nyílt az alternatív befektetési formák elszívó hatásának némi ellensúlyozására azáltal, hogy – többéves vitára pontot téve – a bankok saját jogon is értékpapír-kereskedő jogosítványt szerezhettek.
A bankszféra talán legizgalmasabb területe a lakossági piac volt. Az elmúlt évben érett meg a helyzet arra, hogy a bankok versenybe szálljanak az OTP ügyfeleiért, miközben valamennyi szereplő nagy hangsúlyt fektetett az univerzális banki fejlesztésekre. A versengés egyik legérdekesebb vonása, hogy a lakossági területen korábban alig-alig érdekelt bankok voltak a legaktívabbak. Látványos fejlődésen ment keresztül a CIB, a Raiffeisen, a BA-CA, a Citibank. A korábbi pár ezres, szinte észrevehetetlen ügyfélkör mindenütt több tízezresre dagadt. Az OTP akkori 2,4 millió lakossági számlája mellett ugyan eltörpülnek a 20-50 ezres adatok, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a megcélzott piaci szegmens – a felemelkedő polgárság – sem volt túl széles. Az OTP nem fájlalta igazán ügyfélköre fogyását, hiszen nem titkolta, hogy a jómódúak kiszolgálása helyett inkább népbanki babérokra tör.
Az egykori vállalati kisbankok nem várt népszerűségének titka – a felkínált szolgáltatások magas színvonala és a szorosabb személyes kapcsolatok mellett – a bankokhoz társított “elit érzés”. E pénzintézetek a hirtelen megsokasodott ügyfelek kiszolgálásához – a honi ügyintézési szokásokhoz idomulva – lázas fiókhálózat-építésbe kezdtek, ugyanakkor a világhálós fejlesztések is lendületet vettek. Az úttörőnek számító Inter-Európa Bankot tavaly a Raiffeisen követte aktív bankműveletekre képes internetes rendszerének beüzemelésével, és a többi versenytárs is jelezte, hogy hamarosan bevezeti e szolgáltatást. A lakosság felé nyitó bankok stratégiája bevált: az üzletágat megalapozó, mintegy 10 milliárd forint befektetés mellett – 5-7 éves megtérüléssel számolva – is sikerült nyereségesen működniük. A viszonylag jó eredmények egyebek mellett annak is köszönhetők, hogy a verseny itt nem az árak körül alakult ki, hanem a szolgáltatások színvonalában mutatkozott meg.
Miközben a vetélytársak igyekeztek piacot szerezni, a tömegigények kielégítésére szakosodó OTP Bank sem tétlenkedett. Folyamatosan fejlesztve informatikai rendszerét, gyakorlatilag valamennyi elektronikus banki szolgáltatást felvette kínálatába, sokat tett azért, hogy a régebbről ráragadt “lassú, rugalmatlan” imázsától megszabaduljon. A konkurencia szorongatásától ugyanakkor nem kellett igazán tartania, hiszen a korábbi nagy vetélytársak – az ABN Amro, a K&H és a Postabank – belső problémáikkal voltak elfoglalva. Az esztendő meglepetése volt, hogy a két tekintélyes, külföldi tulajdonban lévő banknak rekordméretű veszteséget kellett elszenvednie: 18, illetve 9 milliárd forintot. A szakértők, az ABN Amro gyászos szereplését főként az információtechnológiai beruházásokkal kapcsolatos döntések sorozatos kudarcával indokolták. A K&H a “szekrényből kihulló csontvázakkal”, vagyis az Erős János-féle bankvezetés idejéből származó rossz kihelyezésekkel magyarázta a bizonyítványát. A Princz-érában meggyengült Postabank pedig arra összpontosította energiáit, hogy talpra álljon. A korábbi menedzsment után maradó romhalmazból – a szkeptikus jóslatok ellenére – sikerült az Auth Henrik-féle vezetőségnek bankot építenie. Stabilizálták a régi ügyfélkör egészséges részét, s bár a bank imázsát nem sikerült teljesen helyreállítaniuk, a szigorú intézkedéseket követő első teljes üzleti évet mégis szerény nyereséggel zárták. A konszolidált eredmény viszont – a régi terheket cipelő cégeknél keletkezett veszteségek miatt – negatív lett.
A reáljövedelmekkel együtt növekvő lakossági fogyasztás kísérőjeként soha nem látott népszerűségre tettek szert a fogyasztási hitelek és a személyi kölcsönök. A 28-48 százalékos teljes hiteldíj mutatók ellenére is kelendők voltak e banki termékek. A fogyasztási cikkek cseréjének hosszú évekig történt halogatása azt okozta, hogy 1999-ben a vevők csak egy dolgot mérlegeltek: ki tudják-e fizetni a hitelek törlesztőrészletét. (Az előtakarékosság intézménye – sajnálkozott a jegybank elnöke – mintha teljesen kiveszett volna.) A gépkocsi-vásárlási láz is jótékony hatással volt a bankok tavalyi teljesítményére. A viszonylag kedvező kamattal kínált hitelek mellett az autófinanszírozás az egyik legjövedelmezőbb banki üzletággá nőtte ki magát. Ennek megfelelően a toplista élmezőnyébe négy autós bank is bekerült.
A vállalatfinanszírozás a pénzintézeti szféra kevésbé nyereséges ágazata volt 1999-ben. A piaci részesedések kiegyenlítődtek a szereplők között, a kamatfeltételek körül pedig szoros verseny alakult ki. Olyannyira, hogy a bankok nemegyszer már marzs nélküli kihelyezésekre kényszerültek. Mindebben az is szerepet játszott, hogy a külföldi tulajdonban lévő hazai vállalatok a külhoni konkurenciát is a piacra szabadították. E társaságok ugyanis a nemzetközi piacokon is rendkívül kedvező kondíciók mellett képesek hitelhez jutni.
Az új évezred előestéjén a hazai bankrendszer számára is megjelentek az első globalizációs kihívások, ahol a verseny klasszikus formái – az árak és a szolgáltatások versenye – időlegesen hátrébb szorulnak, és a piacszerzésnek a fúziók által felerősített szervezetek adnak új lendületet. A szakértők egyetértettek abban, hogy a Magyarországon, ahol a szereplők többnyire a nemzetközi bankpiac jeles képviselőinek tagvállalatai, csak kivételes helyzetben születnek fúziós döntések, a megállapodások az anyabankok között jönnek létre. A honi piacot is érintő első fúzió 1999-ben egy német-holland páros, a Deutsche Genossenschaftsbank és a Rabobank egyesülése volt. A bejelentést követően az itteni leánybankok fúziója is megindult, ám ennek az elmúlt évben nem volt különösebb hatása a piacra. Annál inkább felkavarta a kedélyeket az az ősszel felreppent híresztelés, amely szerint az ING magyarországi leánybankja megválni készül lakossági üzletágától. Az anyabank amszterdami központjában úgy döntöttek, hogy túl nagy ára lenne egy komolyabb lakossági piaci részesedés megszerzésének. Ezért jobbnak látták, ha a nagy nemzetközi átszervezések keretében inkább lenyelik a részleges visszavonulás veszteségeit. Decemberben megindultak a puhatolódzó tárgyalások a piaci részesedésüket szintén növelni kívánó hazai konkurensekkel, az ABN Amróval, az OTP-vel, a CIB-bel, az ÁÉB-vel és a Citibankkal, és végül, 2000 derekán, az utóbbival kötöttek üzletet.
Az 1999-es év a 2000-es dátumváltás izgalmai közepette zárult, és a zökkenőmentes átállás, úgy tűnik, szerencsés pályára állította az induló új esztendőt. Egyre biztosabb jelei mutatkoztak annak, hogy a negatív trend megtörik, mint ahogy annak, is, hogy ugyanakkor a bankok közti polarizáció nő, a következő évek fő eseményei pedig a fúziók lesznek.
