Nagyvilág

A pusztító járvány súlyos következményei

Még mindig 700 ember van életveszélyes állapotban. Sokuknak veseátüéltetésre van szüksége.

Miközben bizonyos jelek arra utalnak, hogy enyhül a németországi hasmenésjárvány, mind inkább a súlyos betegek kezelésével kapcsolatos gondok kerülnek előtérbe.

Vasárnapi sajtóértesülések szerint még mindig több mint 700-an vannak életveszélyes vagy legalábbis válságos állapotban a különböző észak-németországi kórházakban. Őket hemolitikus urémiás szindróma, azaz súlyos vérszegénység és veseelégtelenség miatt kezelik. Egészségügyi szakértők szerint közülük több mint százan veseátültetésre, vagy életük végéig művesekezelésre szorulnak. Ezért – hangsúlyozták – minden támogatást meg kell adni a kórházaknak, és a betegeket a lehető legjobb ellátásban kell részesíteni.

Vasárnapi adatok szerint a hasmenésjárvány halálos áldozatainak száma 32-re emelkedett, és meghaladja a 4000-et a fertőzöttek, illetve a fertőzésgyanús esetek száma. Az utóbbi 48 órában ugyanakkor a korábbiaknál jóval kevesebb új megbetegedés történt, amiből a hatóságok arra következtetnek, hogy a járvány visszaszorulóban van.

Némi megkönnyebbülést okozott, hogy a hatóságok a hét végén minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a járványt okozó, különösen agresszív kólibaktériumot egy alsó-szászországi biokertészetből származó növényi csíra terjesztette. Kiderült, hogy több olyan személy fertőződött meg, aki a bienenbütteli üzemből származó csírafajtát fogyasztott, de a mutáns baktériumot kimutatták laboratóriumi vizsgálaton is. Az üzemben többféle csírát termesztenek, de a hatóságok azt nem közölték, hogy melyik növény csírája a “bűnös”.

Továbbra sem tudják azonban, hogy maga a csíra miként “fertőződött meg”. Erre vonatkozóan változatlanul két teória van: vagy az üzem által külföldről importált mag tartalmazta már a baktériumot, vagy pedig az öntözésre használt víz okozta a fertőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik