Tudomány

Csodaszer a hasmenésjárványra?

Nem egyértelmű a kutatók számára, miért terjed ilyen gyors ütemben, és miért ennyire agresszív a hasmenésjárvány. Egy új kezeléssel küzdenének a kór ellen.

A kórokozónak tekintett 0104:H4 baktériumtörzs kiváltotta fertőzés lappangási ideje 10-13 nap.

A járvány tünetei a véres hasmenés, súlyosabb esetben pedig a vérszegénység, illetve a veseelégtelenség. Az utóbbi tüneteket az orvosok a hemolitikus urémiás szindróma (HUS) elnevezéssel foglalják össze.

Ez utóbbi esetekben többnyire dialízises kezelést alkalmaznak, a baktérium agresszivitására utal azonban, hogy az elmúlt napokban ez a kezelés is hatástalannak bizonyult. Néhány észak-németországi kórházban próbálkoznak egy úgynevezett antitest-terápiával, amely várakozások szerint lehetővé teszi a legsúlyosabb szövődmények kezelését.

A szóban forgó antitest-terápia alkalmazásának első jelei kedvezőek, az orvosok azonban figyelmeztettek arra, hogy nincs szó “csodaszerről”. A gyógymód hatékonysága a szakértők szerint ténylegesen 3-4 héten belül derül ki.

RITKA ÉS AGRESSZÍV SZUPERBAKTÉRIUM

A 0104:H4 agresszív baktériumtörzs rendkívül ritkának számít, de egyszer már – 10 évvel ezelőtt – fellépett Németországban. Akkoriban Kölnben egy ikerpáron azonosították. A mostani a 10 évvel ezelőtti törzs mutációja abból a szempontból, hogy időközben a baktérium az antibiotikumokkal szemben teljes mértékben ellenállóvá vált.

A járvánnyal, illetve a baktériummal kapcsolatban sok a nyitott kérdés. Természetesen mindenekelőtt az, hogy mi terjeszti valójában a járványt. A szakértők a többi között nem tudnak választ adni arra sem, hogy a baktérium miért elsősorban nőket fertőz meg. A jelenlegi 15 áldozat közül 13 nő.

AZ ÁLLATOK NEM BETEGEDNEK

Több EHEC-baktériumtörzs található a sertések, a kecskék, illetve a marhák testében, anélkül, hogy megbetegítené őket. Éppen ezért a szakértők nem zárják ki, hogy a fertőzést a szóban forgó állatok terjesztik. Ugyanakkor változatlanul gyanúsak az élelmiszerek, mindenekelőtt a mosatlan zöldségfajták. Sőt a lehetséges forgatókönyvek közé tartozik az is, hogy a baktérium – illetve a fertőzés – emberről emberre terjed.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik