Nagyvilág

Elfogása közben meghalt Kadhafi

Az elűzött líbiai vezető az elfogásakor szerzett sebesüléseibe halt bele. A cikkben megrázó kép látható.

Ünneplés Budapesten

A Stefánia úton lévő líbiai nagykövetség előtt mintegy 15-20 fős csoport ünnepli Kadhafi halálát. A követség épületének kerítésére színes lufikat (zöld, fekete, piros színűeket) akasztottak, az út szélén parkoló autóból pedig arab induló zene szól.

Titkos helyen a holttest

A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács tisztségviselőinek elmondása szerint Kadhafit menekülés közben fogták el, amikor egy konvojjal megpróbálta elhagyni szülővárosát, a több hete ostromlott Szirtet. A beszámolók szerint Kadhafi mindkét lábán, és egy beszámoló szerint a fején is megsebesült, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az elűzött líbiai vezető később belehalt sérüléseibe – közölte az ÁNT több tisztségviselője is újságírókkal.

Kadhafi holttestét a Reuters értesülései szerint Miszrátába szállították, és biztonsági okokból egy titkos helyre viszik. Az Al Arabija beszámolója szerint a holttest megérkezett a városba, és engedélyt kaptak arra, hogy lefilmezzék.

Halálát hivatalosan még nem erősítették meg. Az ÁNT vezetője azonban már közölte, hogy beszédet fog intézni a líbiai néphez.Tripoliban viszont már hatalmas ünneplés tört ki a Kadhafi haláláról szóló hírek hatására – közölték a líbiai fővárosban lévő külföldi tudósítók.

Ki is volt Kadhafi? Itt elolvashatja a diktátor életrajzát>>>

Az első beszámolók szerint a Kadhafit szállító konvojt NATO-gépek bombázták. A NATO később megerősítette, hogy harci gépeik támadást hajtottak végre Kadhafi-hű fegyveresek konvoja ellen Szirt városánál, de azt már nem , hogy magát Kadhafit bombázták volna. Egy NATO-szóvivő közlése szerint két katonai járművet támadtak, amelyek egy nagyobb konvojban utaztak. A járművek a szóvivő szerint veszélyt jelentettek a civil lakosságra.

A Daily Telegraph Szirtében lévő tudósítója eljutott arra a helyre, ahol az ÁNT fegyveresei állítólag elfogták Kadhafit. Ben Farmer közlése szerint Líbia egykori urát egy országút alatt húzódó beton vízelvezető csőben találták meg, ahol több testőrével menedéket kerestek a bombázás elől.

Az AFP közzétett egy feltehetően kis kompakt kamerával készült fényképet, amelyen Kadhafi elfogásának pillanata látható. Délután újabb képet és videót is nyilvánosságra hoztak Kadhafi holttestéről, amelyet itt megnézhetnek.


A képre kattintva Kadhafi elmúlt 20 éve képekben!
Fotó: Reuters

Előzőleg már elesett Kadhafi szülővárosa. A líbiai átmeneti kormány fegyveresei felszámolták az ellenállás utolsó gócpontjait is a hetek óta ostromlott Szirt városában.

Örömlövöldözés

„Szirt felszabadult. A városban már nincsenek Kadhafihoz hű erők” – jelentette be a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) erőit Szirtnél irányító Junusz Al Abdali ezredes. Kadhafi szülővárosának elestét megerősítette egy másik, a frontvonali harcokat irányító parancsnok is – közölte a Reuters.

A hírügynökség helyszínen lévő tudósítója látta, ahogy az ÁNT járművei bevonulnak az érintett városrészbe, de újságírókat egyelőre még nem engednek oda. Egy szemtanú pedig arról számolt be a Reutersnek, hogy az ÁNT harcosai kitűzték az új líbiai nemzeti lobogót a város központjában. A zászlófelvonást örömlövöldözés üdvözölte.

Junusz Al Abdali ezredes elmondása szerint a Moammer Kadhafi elűzött líbiai vezetőhöz hű fegyveresek már csak menekülnek, nyomukban a líbiai átmeneti vezetés fegyvereseivel. A Reuters értesülései szerint Kadhafi harcosai egy nagyjából negyven autóból álló konvojjal nyugat felé törtek ki a városból.

Eddig tartotta magát

Szirt volt a Kadhafihoz hű erők ellenállásának utolsó lényeges bástyája, ahol a líbiai vezető hatalmának megdöntése után még majdnem három hónapig tartották magukat.

A Földközi-tenger partján, nagyjából az ország közepén fekvő város elfoglalásával ténylegesen egyesíti Líbiát az Átmeneti Tanács, amely korábban azt ígérte, hogy a város eleste után kezdenek el foglalkozni a demokratikus választások kiírásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik