Tudomány

“Berobban” a Voyager a csillagközi térbe

A harminchárom éve utazó szonda lesz az első, mely hamarosan "túllép" Naprendszerünk határán.

A veterán szonda jelentős változást továbbította a tartózkodási helyéről. A változás részecskék áramlásában következtek be, melyek még a Napból származhatnak. A Napból származó részecskék már nem mennek az világűrbe ott ahol a Voyager-1 jelenleg tartózkodik, hanem oldalirányú elmozdulást mutatnak, tehát az űrszonda elérkezett a Naprendszer határához, és folytatni fogja útját a csillagközi térbe.

Edward Stone a Voyager küldetés tudósa úgy nyilatkozott a BBC News-nak, hogy lenyűgöző, hogy a szonda harminchárom év után is ilyen jól működik, hiszen, amikor a Voyager indult az űrkorszak még csak húsz éves múltat tudhatott maga mögött, és senki sem sejthette, hogy egy űreszköz élettartama pontosan mennyi időre saccolható.

Az első adat arról, hogy a Voyager szonda környezete megváltozott júniusban érkezett, de több hónapnyi további adatgyűjtésre volt szükség a megfigyelés megerősítéséhez.

VOYAGER-1

A Voyager–1 az amerikai Voyager-program első űrszondája. Meglátogatta a Jupitert és a Szaturnuszt, és ez az első űreszköz, amelyik részletesen fényképezte e bolygók holdjait.

Jelenleg a Földtől legtávolabb lévő ember építette eszköz, amely nemsokára kelkezdi csillagközi repülését.

Az űrszonda eredeti neve Mariner Jupiter/Saturn A volt, de a felbocsájtás előtt fél évvel átkeresztelték Voyager 1-re.

AJÁNLOTT LINKEK:

Hír a Voyager-1 szondáról – angolul (BBC News)

Voyager-1 (Wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik