Tudomány

Európai lehet a világ leggyorsabb űreszköze

Európai finanszírozással készül a fotonok hajtotta ESAIL napvitorlás.

A japán Ikarus-napvitorlás jócskán lemarad, ha sikerül megvalósítani Európának, pontosabban a Finn Meteológiai Intézetnek az ESAIL nevű hihetetlen űrjárművet.

Az ESAIL-et tisztán a Napból sugárzó plazma hajtaná meg. Működési elve az 2006-os szintén finn elektromos napszél vitorla mechanizmusán alapul.

Az eszköz középpontjában napenergiával működő elektronágyú vezérelné a járművet. A töltéssel rendelkező pántok, maga a vitorla taszítanák a napszél protonjait, úgy hogy a napszél áramlása erőt fejtene ki rajtuk, mely meglendíteni az űrhajót a kívánt irányba.

A vitorla önmagában rendkívül könnyű. Mindössze egy mázsa. Körülbelül harminc kilométer tehetne meg egyetlen másodperc alatt.

A projektet decemer 8-án és 9-én mutatták be a Finn Meteorológia Intézetben, ahol az ülésen Finnország, Észtország, Svédország és Olaszország űrkutatói és mérnökei vettek részt.

A terv megvalósításához EU-nak több mint kétmillió dollárra, azaz pontosan négyszázhetven millió forintra lenne szüksége. Mindössze ennyiből épülhet fel az ember alkotta eddigi leggyorsabb jármű.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk angolul az ESAIL napvitorlásról (Popular Science)

A Finn Meteorológia Intézet ESAIL űrjárműve (Phyorg)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik