Nagyvilág

Íme a világ 100 legbefolyásosabb embere

Az amerikai Time magazin csütörtökön közzétette az általa a világ legbefolyásosabbnak tartott 100 emberéről készített listáját, amelyen számos meglepetésnév is szerepel.

Az amerikai csúcspolitika olyan vezető alakjai mellett, mint Obama elnök és felesége, Joe Biden alelnök és Hillary Clinton külügyminiszter, most olyan személyiségek is felkerültek, mint Paul Ryan republikánus képviselő, aki pártjának gazdasági programját jegyzi.

Obama elnök kezdeményezésére került fel a listára Gabrielle Giffords demokrata képviselő neve, akit az év elején egy merénylő fejbelőtt az arizonai Tucsonban.

A listán rendületlenül tartja magát Oprah Winfrey televíziós személyiség, annak ellenére is, hogy az OWN nevű önálló csatornája kudarcnak ígérkezik. A zene világát a veterán Sting mellett három ifjonc, Bruno Mars, Justin Bieber és dél-koreai Rain képviseli.

A legbefolyásosabbak közé emelkedett Vael Gonim, a Google egyiptomi igazgatója, akit a legnépesebb arab országban végbement forradalom hangjának tartanak, Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója – a Time tavaly őt választotta az év emberének – és Julian Assange is, aki a világbotrányt okozó WikiLeaks dokumentum-kiszivárogtató portált indította útjára. De a listán szerepelnek írók, közgazdászok, üzletemberek, katonai vezetők, sportolók, színészek és politikai foglyok is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik