Nagyvilág

Schmitt Pál a Time magazinban

A magyar gazdaság kilátásairól, a kormány gazdaságélénkítő elképzeléseiről nyilatkozott az amerikai Time magazin szerkesztőinek Schmitt Pál köztársasági elnök.

Schmitt elmondta, hogy a globális gazdasági válság akkor érte el Magyarországot, amikor a hazai gazdaság nagyon gyenge volt, ezért az ország kettős válságot élt át, ezért nehezebb a kilábalás.

Az államfő a kérdésre, hogy Magyarország miért “szabadult meg” az IMF-től, kijelentette, hogy nem akarja azt a kifejezést használni, hogy “megszabadult”. “Segítettek nekünk akkor, amikor a legnagyobb szükségünk volt rájuk. A kapcsolataink rendezettek, de most megpróbálunk a saját lábunkon megállni” – tette hozzá.

Schmitt Pál elmondta, hogy az IMF-fel kötött szerződés lejár az idén, és a kormánynak “igen határozott elképzelései” vannak arról, hogyan kezelje a súlyos állami eladósodottságot, hogyan stabilizálja a magyar fizetőeszközt és hogyan csökkentse 3 százalékra a költségvetési hiányt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jelenleg nem ez az ország legnagyobb gondja, hanem az “elviselhetetlen” mértékű, 10 százalékos munkanélküliség, amely a fiatalabb korosztályt jobban sújtja.

A kérdésre, hogyan lehet munkahelyeket teremteni a lakosság 10 százaléka számára, Schmitt Pál úgy válaszolt, hogy a magyar munkahelyek 70 százalékát a mintegy félmillió magyar kis- és középvállalkozás biztosítja.

“Ha ezek mindegyike csak egyetlen további alkalmazottat vesz fel, akkor a gond félig már megoldódott” – mondta az államfő.Elmondta, hogy az EU különböző alapokból jelentős összegekkel támogatja Magyarországot, ami az ország pénzügyi stabilizálás egyik forrása

A köztársasági elnök szerint az idei év a második, amely során Magyarország az európai pénzek segítségével, a bankok segítségével és persze a hatalmas kiadáscsökkentések révén helyreállítja gazdaságát.Schmitt Pál a kiadáscsökkentésekre példaként megemlítette, hogy csökkentették a parlamenti képviselők létszámát és az önkormányzati képviselők számát is, s az utóbbinak már érezhető is a hatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik