Nagyvilág

Terhes barátnője levágott fejével ment a rendőrségre

Keseles(210x140).jpg (késelés, )
Keseles(210x140).jpg (késelés, )

Azért ölte meg a 16 éves lányt, mert megtudta, hogy megcsalta.

Attól tartott, hogy az emberek meg fogják lincselni, ezért inkább feladta magát a rendőrségen egy 23 éves brazil fiatalember, aki megölte, majd lefejezte tinédzserkorú barátnőjét, akinek holttestét egy sikátorban találták meg – jelentette a helyi sajtó. José Ramos dos Santos bátyja lakásán ölte meg 16 éves barátnőjét, miután a lány bevallotta neki, hogy a karácsonyi ünnepek alatt megcsalta egy közös barátjukkal.

A beszámolók szerint Santos előző hét csütörtökön fojtotta meg a lányt a Sao Paulo városában található lakásban, majd egy konyhakéssel levágta a fejét. A holttestet eleinte a házban rejtette el egy szekrényben, majd miután testvére panaszkodni kezdett a lakásban érezhető bűzre, a testet egy sikátorban rejtette el, ahol szombaton bukkantak rá a közelben élő emberek.

Miután a holttestet felfedezték, Santos úgy döntött, hogy feladja magát a rendőrségen. Egyes források szerint ezt azért tette, mert megbánta tetté, de az EFE hírügynökség cikke szerint a félelem vezette a rendőrségre. Attól tartott, hamar kiderülhet, hogy köze volt a lány halálához, és saját szomszédjai fogják halálra lincselni.

Ezért fogta a lány levágott fejét, és azt egy szatyorba rakva 30 kilométert utazott két buszjáraton, hogy egy belvárosi rendőrkapitányságon feladja magát. A fejet akkor mutatta meg a rendőröknek, amikor már elkezdték felvenni vallomását. A férfi ellen szándékos emberölés miatt indítottak eljárást. Santos azt vallotta, hogy a lány terhes volt és ezt később a rendőrség is megerősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik