Nagyvilág

Budapestről akarhatott Szíriába szökni a brit család

asif_malik (asif_malik szíria)
asif_malik (asif_malik szíria)

Asif Malik egy muszlim országban akart élni, ezért átutazta fél Európát. Hatfős családjával Budapesten is járt. Törökországban fogták el őket, miután már az otthon maradt családtagok is betegre aggódták magukat.

Egy brit állampolgárságú párt vettek őrizetbe Törökországban, miután a gyanú szerint négy gyerekükkel megpróbáltak átszökni Szíriába, az Iszlám Állam területére – írja a Guardian. A 31 éves Asif Malik és a 29 éves Sara Kiran hétfőn kerültek őrizetbe, Ankarában fogták el őket négy gyerekükkel, akik még mind 8 év alattiak. Az ügy érdekessége, hogy a család április 12-e környékén még Budapesten volt, innen utaztak tovább.

 

A családot a Thames Valley Police április 16-a óta kereste, ekkor tűnt fel az eltűnésük Slough városában. A rendőrségi közlemény szerint, amikor elhagyták otthonukat, nem szóltak senkinek sem, úticéljukat sem adták meg. Azt hamar megtudták a hatóságok, hogy a hatfős család még április 8-án szállt fel egy a brit Doverből a francia Calais-ba tartó kompra, majd 12-én már a magyar fővárosban voltak.

Más családtagok is közleményt tettek közzé még az elfogás híre előtt, ebben szép szóval kérték Asifékat, hogy térjenek haza, nem lesz semmi bajuk, de legalább jelezzék, hogy ők és a gyerekek jól vannak. Azt is írták, nem dühösek, várják haza a családtagokat, és kérték a médiát, hogy tartsa tiszteletben a magánélethez való jogukat.

 

A brit rendőrség nem közölte egyértelműen, hogy Malikék valóban Szíriába készültek-e, de az Iszlám Állam toborzó kampányát, a család utazásának útvonalát és az otthon maradt családtagok beszámolóit ismerve elég valószínű ez a forgatókönyv. Ez utóbbi elem lényeges, ugyanis Malik többször beszélt a családjának arról, hogy egy muszlim országban szeretne élni. Úgy tudni, az al-Muhajiroun nevű radikális szervezetnek is tagja volt, a betiltott csoport korábbi vezetője, Anjem Choudary az iszlám jog, a sária bajnokának nevezte. Hozzátette: ő sem látta hónapok óta a férfit, akit nagyon jó muszlim karakternek, jóbarátjának nevezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik