Nagyvilág

Több évtizedes gyerekgyilkosság elkövetője jelentkezett

Megfojtotta és egy dobozba rejtette a hatéves fiút 1979-ben. Ő volt az első eltűnt gyermek, akinek tejesdobozra nyomtatták a fotóját. Bizonyíték egyelőre nincs.

Egy férfi bevallotta annak a Manhattanben 33 éve eltűnt kisfiúnak a meggyilkolását, akinek holtteste után egy hónappal ezelőtt hiába kutattak az FBI emberei egy New York-i bérház pincéjében.

A hatéves Etan Patz 1979 májusában tűnt el, amikor a szülei először engedték el egyedül hazulról az iskolába. A fiú elindult az iskolabusz megállójához, ahova soha nem érkezett meg. Azóta a hiába keresett gyerekeké közül az ő esete vált a legismertebbé New Yorkban.

A szerdán őrizetbe vett Pedro Hernandez az állította, hogy megfojtotta a fiút, és a holttestet egy dobozba rejtette. Amikor azonban napokkal később visszatért oda, ahol a dobozt hagyta, annak állítólag már hűlt helye volt.

A most 51 éves Hernandezt, aki Etan eltűnése idején a környéken dolgozott, egyelőre nem minősítették gyanúsítottnak. A nyomozók most megpróbálnak olyan bizonyítékot gyűjteni, vagy vallomást beszerezni, amely alátámaszthatná a beismerést. A rendőrségi tájékoztatás burkoltan arra célzott, hogy Hernandez a családtagjai előtt tehetett olyan utalást, vagy vallomást, amely Etan Patz eltűnéshez kapcsolódhatott. Tárgyi bizonyíték hiányában a férfit elítélése akadályokba fog ütközni.

Nem sokkal Etan eltűnése után Hernandez New Jersey államba költözött, ahol sohasem került összetűzésbe a hatóságokkal. A férfi a feleségével együtt számítógépekkel foglalkozott, és egy pünkösdista csoport tagja volt.

Etant annak idején Amerika-szerte keresték: ő volt az első eltűnt gyerek, akinek a fotóját tejesdobozokra nyomtatták, és Ronald Reagan elnök az ő eltűnésének az évfordulóját nyilvánította az Eltűnt gyerekek országos napjává. Etant 2001-ben holtnak nyilvánította a bíróság.

Az ügynek Hernandezen kívül más gyanúsítottjai is voltak. Egy hónappal ezelőtt egy olyan pincehelyiséget vizsgáltak öt napon keresztül a sohói Prince Streeten, amelyben egy helyi ezermester, Othniel Miller 1979-ben műhelyt üzemeltetett. Felmerült, hogy a jelenleg 75 esztendős Miller esetleg a betonba rejthette a holttestet, de hivatalosan nem vádolták meg a gyilkossággal. Etan szülei a mai napig a Prince Streeten laknak.

Az első számú gyanúsított ugyanakkor mindig is egy Jose A. Ramos nevű, elítélt pedofil volt, aki ismerte Patzék bébiszitterét. Ramos, aki gyerekmolesztálás miatt most is börtönben ül, mindig is tagadta, hogy köze lenne a megoldatlan rejtélyhez.

Etan eltűnésének pénteken van a 33. évfordulója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik