Nagyvilág

Évekig elhúzódhat a „balkáni mészáros” pere

ratko_mladic (mladic)
ratko_mladic (mladic)

Megkezdődött Hágában a boszniai háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic pere.

Szinte pontosan egy évvel Ratko Mladic őrizetbe vétele után, szerdán megkezdődött Hágában az 1992-95-ös boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere a Nemzetközi Törvényszéken.

11 vádpont

Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetővel együtt a 70 éves Mladicot tartják az egyik fő felelősnek az 1995-ös srebrenicai népirtásért, valamint Szarajevó több ezer halálos áldozatot követelő, több hónapig tartó ostromáért. A háborúban összesen mintegy 100 ezren haltak meg, és 2,2 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. A két fő felelőst alapvetően ugyanazokkal a bűncselekményekkel vádolják.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken a vádirat ismertetésével kezdődött az eljárás, amelyben Mladic várhatóan maga látja el a védelmét.

Az ügyészséget képviselő Dermot Groome szerdán egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Mladic volt a fő irányítója a Boszniában végrehajtott etnikai tisztogatásnak. A tizenegy fővádpont között népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús törvények és szokások megsértése is szerepel.

Megjelentek az áldozatok családjai

A per a várakozások szerint jóval több mint egy évig tart majd. Más vádlottakhoz hasonlóan Mladic is igyekszik minél több halasztást kicsikarni. Egészségi állapota mellett már a bizonyítékok ismeretének hiányára, az elnöklő Alphons Orie bíró elfogultságára, adminisztratív hiányosságokra hivatkozva is kért már halasztást. Legutóbbi kérelmét mindazonáltal, amelyben az eljárás szerdai kezdetének későbbre tolását kérte, elutasították.

Az eljárás helyszínén, az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Törvényszék hágai épületénél boszniai áldozatok özvegyeinek és anyjainak egy csoportja is megjelent, hogy a helyszínen kövesse a pert. A csoport tagjai egyebek között mészárosnak nevezték a vádlottat, és felszólították a bírákat, hogy méltó büntetést szabjanak ki Mladicra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik