Nagyvilág

Nincs versenyképes elnökjelöltje az orosz ellenzéknek

Az orosz ellenzék közös, versenyképes jelöltet másfél-két évnél korábban nem tud állítani – állítja Putyin egykori szövetségese.

Nincs versenyképes elnökjelöltje az orosz ellenzéknek – állítja Alekszej Kudrin, volt pénzügyminiszter, aki pénteken az Eho Moszkvi rádió honlapján fejtette ki véleményét. “Valójában ezzel mindenki tisztában van: bárki kelne versenyre Putyinnal a márciusi választásokon a nyilvántartásba vett jelöltek közül is, még a legtisztességesebb szavazatszámlálás esetén is veszítene.”

Az évekig Putyin harcostársaként kormányzati szerepet betöltő ellenzéki politikus rádiós blogjában kitart amellett, hogy a december 4-i parlamenti választások igazságtalanok voltak, ezért leghamarabb egy év múlva új választásokat kell tartani Oroszországban. Addig szerinte széles társadalmi vitát kellene lefolytatni a hatalom által javasolt reformcsomagról, amelyben egyebek mellett a választási törvény és a pártrendszer megváltoztatása is szerepel.

A volt pénzügyminiszter óvatosságra intette az ellenzéket. Úgy vélte, hogy a december 24-i, Szaharov sugárúti ellenzéki tüntetés követelésének keretei között kellene maradni, azaz nemmel szavazni Putyinra. “Két-három alkotmányos hatalmi ág – a képviseleti, a végrehajtói és akár a bírói – egyidejűleg történő megreformálása túl nagy kockázattal járna hazánknak” – fejtette ki a volt pénzügyminiszter a független orosz rádió honlapján megjelent írásában.

Alekszej Kudrin 2000-től 2011-ig töltötte be a pénzügyminiszteri posztot; 2000-től 2004-ig és 2007-től 2011-ig a miniszterelnök-helyettesi feladatokat is ellátta. 2011-ben nem egyszer bírálta az orosz kormány gazdaságpolitikáját. Szeptemberben menesztették, miután kijelentette, hogy nem fog a kormányban dolgozni, ha azt elnöki megbízatását követően Dmitrij Medvegyev fogja vezetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik