Hónapokig tartó tárgyalások után biztosnak látszik, hogy a szlovák kormány jövő héten szentesíti az OTP Bank Rt. privatizálásáról létrejött megállapodást, melynek értelmében a magyar pénzintézet megveszi a szlovák Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) 92,55 százalékos részvénycsomagját. Robert Merva, a szlovák privatizációs tárca szóvivője megerősítette, hogy a héten véglegesítették az ügylet létrejöttéről szóló szerződés tervezetét, amelyet Mária Machova privatizációs miniszter már alá is írt, így szerdán a szlovák kormány elé kerül. A szlovák fél a tervezet részleteit egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni, ezek csak a kormány döntése után válnak nyilvánossá. Ismeretes, hogy az OTP 700 millió koronát kínál a szlovák pénzintézet 92,55 százalékos részvénycsomagjáért, amely a szlovák Nemzeti Vagyonalap (FNM) birtokában levő részvények 69,56 százalékát és a Szlovák Biztosító (SP) 22,99 százalékos tulajdonrészét foglalja magába. Tudni lehet azt is, hogy a szerződés tervezete egy olyan kitételt is tartalmaz, amely szerint a szlovák pénzintézet állami garanciát vállal azokra a hitelekre, amelyeket az IRB korábban a Szlovák Villamosműveknek (SES) adott. Pozsony egyszersmind vállalja: ha később kiderülne, hogy az IRB-nek adóhátraléka van, azért az OTP Bank Rt.-nek kárpótlást fizet. A szlovák fél ugyanakkor kiköti, hogy az IRB részvények 50 százalékát az OTP öt évig köteles megtartani. A magyar pénzintézet 700 millió koronáról és az alaptőke megemeléséről szóló ajánlata nem az első ajánlat volt. Az OTP korábban 333,3 milliót kínált az IRB többségi tulajdonrészéért, de a szlovák privatizációs tárca megbízásából az OTP-vel tárgyaló különbizottság ezt az ajánlatot visszautasította. Az IRB időközben 8,7 milliárd koronáról 1,04 milliárdra csökkentette alaptőkéjét és ílymódon finanszírozta az 1997 és 1998 között képződött veszteségeit. Az OTP ezek után nemzetközi könyvvizsgálói átvilágítás alá vette az IRB-t, s ennek eredményei ismeretében tette meg a második árajánlatát a pénzintézetre, amelyet néhány éve ugyan jegybanki kényszerfelügyelet alá vontak, de időközben talpra állt, és 2001 első felében már 11 milliárd korona betétállománnyal bírt és 38,2 millió nyereséget ért el.
Ajánlott videó
- 15:51 Megdőlt az abszolút melegrekord
- 15:47 A barátai húzták ki a vízből, majd újraélesztették a strandon elmerült férfit
- 15:44 Cikkcakkosra vágott körmökkel készül a legkülönlegesebb japán textil
- 15:17 Vészesen melegszik a Balaton: Csaknem 33 Celsius-fokos vízfelszínt is mértek
- 15:11 Felszámolás alá került Kóka Jánosék magánegészségügyi cége
- 15:06 Sikerült elolvasni a 2000 éves herculaneumi tekercseket, amiket a Vezúv hamuja tönkretett
- 14:45 Hat embert mentettek ki egy égő lakásból a tűzoltók – Videó a ritka műveletről
- 14:43 Szabad-e locsolni ilyen melegben, és milyen fáktól kell lassan elbúcsúznunk? – szakértőt kérdeztünk
- 14:40 A Parlamenttől az Erzsébet hídig teljesen megújul a pesti alsó rakpart egy része
- 14:38 Nem mond le a német kapitány, zavargások Hollandiában a marokkói továbbjutás után – élő hírfolyam a foci-vb 20. napjáról
- 14:11 Molnár Áron: Imádom ezeket a nagy kiállásokat, Orbán kiáll Hajdu mellett, Hankó meg a hat letartóztatott mellett
- 13:59 Mitől félnek leginkább a magyarok a befektetések világában?
- 13:58 3,9 milliárd euróval segíti Európa az ukránok találékonyságát
- 13:57 Máris díszpolgárrá avatná a politikából távozó Hoppál Pétert Komló, az új tiszás képviselő tiltakozik
- 13:57 Klopp a németek elvett góljáról: Ha ez érvénytelen, akkor az Arsenal nem lett volna bajnok
- 10:20 Házbizottsági ülésen tárgyalják majd azt, hogy a házelnök elvette Magyar Pétertől a szót
- 13:42 Vidéki prókátor: 2–12 évet kaphat a volt TEK-főigazgató
- 08:45 AIDS-ben halt meg A kör színésznője, Daveigh Chase
- 08:57 Döntött a parlament: megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal, csökkennek a polgármesteri fizetések
- 12:24 Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg-saláta gyártójának korábbi ügyvezető igazgatója
- 11:08 Kálnoki-Kiss Attila: Az asztalomon négyoldalnyi A3-as papír van, tele NAV-vizsgálatokkal
- 12:14 Szent a béke Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes között
- 07:40 Hajdu Jánost nevezte ki Orbán a Fidesz biztonsági igazgatójának
- 09:46 Radnai Márk: Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával
- 06:00 „Mintha egy furcsa kivégzésre várnánk” – így látják belülről a Mediaworks megyei lapjainak szétesését
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
