Nagyvilág

Meleg képek miatt került bajba Ugandában

Kiutasítanak országból egy brit férfit "szeméremsértő képekkel való üzletelésért". Ezt egy kampalai törvényszék rendelte el szerdán.

Bár az ügyészség bizonyíték hiányában ejtette a “homoszexuális tartalmú képekkel való üzletelés” vádját – amelyért két évi börtönre ítélhették volna -, a bíróság megállapította, hogy a 65 éves Bernard Randall illegálisan tartózkodik az országban és “megrontja” az ugandai ifjúság erkölcsét.

Randall ellen októberben emeltek vádat, miután a sajtóban fényképek jelentek meg egy férfival folytatott viszonyáról. A vádlott azt állítja, hogy a képeket ellopták tőle, miután lakásába betörtek és elvitték a számítógépét. Ügyvédje szerint vízumát azért nem tudta megújítani, mert útlevelét elvette a rendőrség.

A Nagy-tavak térségéhez tartozó afrikai ország parlamentje nemrég alkotott olyan törvényt a melegek ellen, amely alapján a “sorozatos bűnelkövetők” akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnának. A jogszabály eredeti változata szerint halálbüntetést is kiszabhattak volna arra, akit bűnösnek találnak azonos neműekkel létesített párkapcsolat vádjában.

Az ugandai tervezetet bírálta a nemzetközi közösség, Barack Obama amerikai elnök pedig egyenesen “szégyenletesnek” nevezte. Yoweri Kaguta Museveni államfő végül elutasította a törvény aláírását, bár meg sem próbálta leplezni homofóbiáját. Az elnök szerint a gazdasági helyzet javítása a legjobb módja annak, hogy megmentsék a fiatalokat ettől az “undorító viselkedéstől”.

A homofóbia számos afrikai országban jelen van. Burundiban 2009-ben tiltották be az azonos neműek közti kapcsolatot. Goodluck Jonathan nigériai elnök nemrég írt alá egy új törvényt, amely tiltja az azonos neműek házasságát, és a jogszabály alapján máris több tucatnyi embert tartóztattak le a nyugat-afrikai országban. A törvény szerint 14 évig terjedő börtönnel büntetik azt is, ha valaki beiratkozik melegek klubjába vagy szervezetébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik