Nagyvilág
Ferenc-papa(1)(960x640).jpg (pápa, ferenc pápa, )

“A homoszexualitás olyan, mint a magas vérnyomás”

Mégsincs új álláspont az egyházban. A pápa új spanyol bíborosa szerint a melegek gyógyíthatók megfelelő kezeléssel.

Korábban a témában:

Korai volt azoknak az öröme, akik azt hitték, valamiféle változás áll be a katolikus egyházban a melegek megítélésével kapcsolatban. Bár a pápa kezdetben úgy beszélt, mintha elfogadná a melegeket, új spanyol bíborosa a szokásos mantrát ismételgette: a homoszexualitás egy fizikai probléma, amit gyógyítani lehet – írja az Independent.

Az a homoszexuális, aki nem tud utódokat nemzeni, az megbukott – jelentette ki hangsúlyozva, hogy a szexualitásnak megvan a maga célja, ez pedig a nemzés.

A bíboros hozzátette, szerinte a megfelelő kezeléssel a homoszexualitást is gyógyítani lehet, ami nagyon jó hír, hiszen így a melegek is normálisak lehetnek. A 85 éves Fernando Sebastián azt is elmondta, egyáltalán nincs ellentmondás aközött, amit a pápa mondott, és amit most ő. A pápa korábban úgy fogalmazott: Ki vagyok én, hogy a melegeket elítéljem? Ettől akkor sokan azt remélték megváltozik az egyház álláspontja.

A bíboros szerint egy dolog könyörületesnek lenni egy meleggel, egy más dolog viszont erkölcsileg igazolni a homoszexualitás gyakorlását.

Hasonló szemlélettel állt elő lapunknak Orosz Mihály Zoltán, Magyarország legfurcsább polgármestere. Ő is azt mondta, hogy szerinte a melegség gyógyítható, de akárcsak az új spanyol bíboros, úgy ő sem árulta el, hogy milyen kezelést javasol a melegeknek.

A rendkívül szórakoztató interjút ezen a linken olvashatja el.

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73424114, Heller Ńgnes filozůfus NŠdas Pťter Ūrů 70. szŁletťsnapjŠn a Sanoma budapesti kŲzpontjŠban, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Kornis Mihály: Szeretlek, Heller Ági

A pénteken elhunyt, világszerte elismert filozófus kilencvenedik születésnapjára írt szöveggel emlékezünk Heller Ágnesre. Az író szerint a nagy magyar gondolkodó megvehetetlen és megalázhatatlan volt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Single mother walking in city tunnel with baby in stroller.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.