Nagyvilág

Savval öntöttek le nőket Iránban

Az iráni hatóságok őrizetbe vettek négy embert azzal a gyanúval, hogy savval támadtak meg nőket - jelentette hétfőn az IRNA hivatalos iráni hírügynökség az MTI szerint.

A múlt héten legalább két nőt támadtak meg savval az Irán középső részén lévő, 1,5 millió lakosú Iszfahánban. A kegyetlen támadások hatalmas felháborodást váltottak ki a helyiek körében. Az iráni törvények szerint a négy gyanúsított akár halálbüntetést is kaphat, ha bebizonyosodik bűnössége.

Az IRNA tájékoztatásából nem derült ki a feltételezett támadók kiléte és tettük indítéka. A helyiek ugyanakkor azt gyanítják, hogy a nőket azért öntötték le savval, mert nem volt elég visszafogott az öltözékük.

Az iráni nők csakis testüket tetőtől talpig elfedő ruházatban, arcukat fátyol mögé rejtve mehetnek ki az utcára. Az iráni igazságszolgáltatás egyik szóvivője ugyanakkor azt mondta: a gyanúsítottakat szigorúan meg fogják büntetni, hogy elrettentsenek másokat az efféle önbíráskodástól.

Az esettel kapcsolatban Ahmed Suhani iráni parlamenti képviselő a francia hírügynökségnek kijelentette: a nem megfelelő öltözködést a törvény által, nem pedig egyénileg kell büntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik