Nagyvilág

Fellegi: mélypont a magyar-amerikai viszonyban

Orbán volt minisztere – a kormányfő környezetéből először - vallott a két ország közti konfliktusról.

A Népszabadság hétfői számában megjelent cikkben a Minnesotából nyilatkozó Fellegi Tamás úgy fogalmazott: “nagyon segíthetett Szijjártó Péter külügyminiszter itteni látogatása. Ezzel azt jelezte a magyar kormány, hogy a helyzet megoldására, és nem élezésére törekszik, valamint hogy komolyan veszi és megtiszteli az Egyesült Államokat. Kár, hogy az amerikaiak nem így gondolták a dolgot” – mondta az előző Orbán-kormány fejlesztési minisztere.

A Hungary Initiatives alapítvány igazgatója azt mondta: “nem tagadható, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokban egyfajta… nem tudom, hogy jó szó-e erre a válság, mert ehhez többet kellene tudnom a dolog belső dinamikájáról. Inkább mélypont ez. Nagyon helyesen, de mindkét kormány próbálja mederben tartani a konfliktust, amely a két ország kapcsolatát terheli” – idézte a lap a volt minisztert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik