Nagyvilág

8 éves fiút szöktettek meg az Iszlám Államtól

Sikeresen kimenekített a terrorszervezet fogságából egy gyereket a koszovói titkosszolgálat Szíriából, ahová apja, egy koszovói iszlamista vitte magával - jelentették be csütörtökön Pristinában.

Hashim Thaci koszovói kormányfő egy közleményben azt írta: a koszovói titkosszolgálatok megtalálták a 8 éves Erion Zenát, gondoskodtak arról, hogy biztonságban visszatérjen, és azóta már átadtak édesanyjának. A mentőakció részleteit nem hozta nyilvánosságra a miniszterelnök.

A dokumentumból kiderült, a titkosszolgálatok 2014 júniusában értesültek arról, hogy a koszovói Arben Zena Szíriába utazott nyolcéves gyermekével, bár a fiú útját anyja ellenezte. A koszovói sajtó szerint az apa öt hónappal ezelőtt elrabolta a gyereket.

Erion Zena szerda késő este érkezett meg Pristinába, ahol anyja, valamint Atifete Jahjaga koszovói államfő fogadta. Az anya egy közleményben jogosnak tartotta a mentőakciót, mert Eriont azért rabolták el az ő beleegyezése nélkül, hogy egy, Szíriában és Irakban harcoló terrorcsoport tagjává tegyék.

A koszovói elnök azt mondta, hogy ő hagyta jóvá az akciót, a várható nehézségek és veszélyek ellenére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik