Nagyvilág

Francia lányaival próbált az Iszlám Államhoz szökni a marokkói apa

A francia anyától született két- és négyéves kislánnyal Marokkóban fogták el a férfit, aki Törökországon keresztül csatlakozott volna a dzsihadista szervezethez.

A casablancai nemzetközi repülőtéren elfogott férfi marokkói állampolgár, de a két- és négyéves lányok franciák. A férfi francia felesége hazájában maradt, a társaságában volt viszont egy marokkói nő.

Visszakerülhetnek az anyához

A marokkói hatóságok közölték, hogy a férfi összeköttetésben állt azzal a csoporttal is, amelyet augusztusban lepleztek le, mert az Iszlám Államba próbáltak fegyvereseket toborozni.

A két gyermek a vizsgálat végén várhatóan visszatérhet édesanyjához. Az őrizetbe vett felnőtteket minden bizonnyal bíróság elé állítják Marokkóban.

Komoly az utánpótlás Marokkóból

Jelenleg a hivatalos becslések szerint több mint kétezer marokkói harcol a dzsihadisták soraiban Irakban és Szíriában. Az észak-afrikai ország hatóságai ugyanakkor az elmúlt hónapokban fokozták a terrorcsoportok leleplezését célzó tevékenységüket.

Az Iszlám Állam jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában. Visszaszorítására többnemzetiségű koalíció szerveződött, és nemzetközi döntés született arról is, hogy az egyes országoknak nagyobb szigorral kell fellépniük a dzsihadistákhoz csatlakozni próbálók elfogása érdekében – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik