[FN,MTI-Eco] Emelkedéssel nyitottak az európai irányadó indexek csütörtökön elsősorban a technológiai és a telekom papírok drágulása nyomán. A Nasdaq szerdai drágulása, valamint a német gazdaságról érkező biztató hírek segítették az árfolyamok növekedését. A német ThyssenKrupp acélipari óriáscég részvényeinek árfolyama hét százalékkal ugrott meg, miután a társaság a vártnál jobb eredményeket közölt. A német GDP a vártnál nagyobb mértékben, 0,3 százalékkal bővült a második negyedévben az első negyedévhez viszonyítva a lakossági fogyasztás erősödése következtében. A német statisztikusok az első negyedévre vonatkozó számításaikat is felülvizsgálták, így akkor szintén 0,3 százalék volt a gazdasági növekedés a korábban becsült 0,2 százalék helyett. A tőzsdenyitást követően a páneurópai irányadó FTSE Eurotop 300 index 0,9 százalékkal 994 pontra emelkedett. A háromszáz legnagyobb kapitalizációjú eurózóna-részvény árfolyamának alakulását követő index öthetes csúcspont közelébe emelkedett. Júliusban a mutató még ötéves mélyponton állt. Az ötven legnagyobb európai részvény árfolyam-alakulását követő DJ Euro Stoxx 50 index 1,1 százalékkal 2 836 pontra erősödött. A finomvegyszereket gyártó svájci Clariant árfolyama hat százalékkal emelkedett, a cég által közölt negyedéves eredmények meghaladták a várakozásokat. A francia Pinault-Printemps-Redoute kiskereskedelmi lánc papírjainak jegyzését felső limittel való drágulás miatt felfüggesztették, miután a cég közölte, hogy el kívánja adni néhány eszközét. A svájci Swisscom telekomcég a várakozásoknak megfelelő eredményeket tett közzé, s fenntartotta korábbi nyereségvárakozásait. A Swisscom részvények árfolyama 0,6 százalékkal erősödött. A cég közölte, hogy amennyiben nem talál vonzó felvásárlási célpontot magának, nyereségét osztalékként fizeti ki. Szerdán New York-ban a Dow Jones index egy százalékkal 8 957,23 pontra emelkedett, a technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite 2,37 százalékkal nőtt.
Ajánlott videó
- 16:23 Videó: Lángokban állt és leégett egy történelmi templom Franciországban
- 16:13 Egy bőrszoknya online értékelése miatt toloncolnak ki egy férfit Oroszországból
- 15:50 Véletlenül egy világháborús lőszer fölött raktak tábortüzet, öt kamaszt vittek kórházba
- 15:47 Heti előrejelzés: a hét elején jön a nyár, de később lehűlés és eső is érkezik
- 15:43 „Ez az óra rémisztő” – mondta a diákoknak a tanárnő, aki gint ivott egy vizespalackból, majd a vécében hányt
- 15:34 Rangadót nyert, saját kezébe vette sorsát a Paks futballcsapata
- 15:00 Moszkvát is békekötésre kényszerítette Báthory István
- 14:46 Azbesztszennyezés: a győri útkezelő tájékoztatta Pintér Bence polgármestert
- 14:20 Magyar Péter beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésének ünnepségén
- 13:58 „Van, akivel negyedórát is beszélgetünk, mielőtt először hozzáérnék” – hogy lesz valakiből hivatásos ölelkező?
- 13:56 Teljes útlezárás: motoros és autó karambolozott Heves megyében
- 13:28 Balaton Park Circuit: Oliveirát súlyos sérüléssel vitték kórházba
- 13:08 „Világ proletárjai, süljetek!” – III/III-as nyomozás lett a rongálásból
- 13:03 Helyreigazított az Index: egy szó sem volt igaz a Tisza megszorítócsomagjáról, Magyar Péter is reagált, nem elégszik meg ennyivel
- 16:11 Drámai videó: több ezer hektáron fagyott el a szőlő és a gyümölcs az Alföldön
- 06:44 Azbesztszennyezés: egyre több helyről érkeznek jelentések, egész Nyugat-Magyarország érintett lehet
- 08:22 Szinetár Dóra régi családi fotóval köszöntötte fel volt férjét, Bereczki Zoltánt az 50. születésnapján
- 10:53 Kislányaival közös fotókat posztolt Hosszú Katinka
- 10:13 Hegedűs Zsolt: Miközben az NKA-nál repkedtek az 500 milliók, az egyedi gyógyszerkérelmek rendszere akadozott
- 09:15 Péter Szabó Szilvia az NKA-botrányról: A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának
- 05:30 Mennyit tudsz a híres anya-lánya párosokról? Ebből a tíz kérdésből kiderül!
- 11:41 Lionel Messivel ilyen szégyen talán még sohasem esett meg
- 13:56 Teljes útlezárás: motoros és autó karambolozott Heves megyében
- 12:00 Királyi vendég, migránscsónak és bányászdüh a hét képein
- 07:44 Új születésnapi videó jelent meg Sarolta hercegnőről a kutyáival
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
