[FN,MTI-Eco] A német biztosítótársaságok egyelőre nem tudják felmérni, mit jelent számukra anyagilag a Németország egyes területein napok óta tartó özönvízszerű esőzés. A hét első két napján a müncheni viszontbiztosító, a Munich Re, és különösen az Allianz részvényei mindenesetre nagyobb nyomás alá kerültek, mint maga a frankfurti tőzsdemutató, a DAX30. A biztosítók azzal nyugtatgatják magukat, hogy viszonylag szárazon megússzák a természeti csapást, mondván: sok lakó nem biztosítja magát árvízveszéllyel szemben, mivel még nem volt ilyenben részük. Mindenesetre az idei év első felében az Allianznál és a HUK Coburgnál, összehasonlítva 2001 első felével, az ítéletidő okozta kárbejelentések száma megtöbbszöröződött. Németországban a biztosított káresetek évente és összegszerűen 300-500 millió eurót között szoktak mozogni, az elmúlt évben a viharok, a jégesők, az árvíz okozta közvetlen pusztítás 500 millió eurót tett ki. A gazdasági károk értéke ennek az összegnek a kétszeresét is eléri. Ebben az évben a biztosított károk eddig a várt sávszélességben mozogtak, de az év végéig ez változhat. Az Allianznál még nem gondolkodtak el a biztosítási összeg megemelésén, megvárják az év végét - közölte az Allianz szóvivője a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain. Az EU saját forrásaiból közvetlenül nem tud támogatást nyújtani a több közép- és kelet-európai országban keletkezett árvízkárok enyhítéséhez, bizonyos közösségi alapok átcsoportosításának engedélyezésével azonban hozzájárulhat ehhez - közölték kedden brüsszeli illetékesek. Néhány éve az unió közös költségvetésében még szerepelt egy olyan külön tétel, amely a mostanihoz hasonló szükséghelyzetek kezelésére szolgált; ezt azonban időközben az Európai Parlament kezdeményezésére megszüntették. Ettől függetlenül továbbra is van lehetőség arra, hogy természeti katasztrófák esetén a tagállamok átcsoportosítsák a közösségi strukturális alapokból kapott támogatásokat, vagy módosítsák a felhasználásukra megállapított fontossági sorrendeket - mondták a bizottság szóvivői. Az uniós szabályok a mezőgazdasági termelők esetében is lehetővé teszik a támogatási mechanizmusok rugalmas alkalmazását. Ha például elemi csapások miatt a termelés több mint 20 százalékkal csökken, állami támogatás folyósítható a gazdáknak. A brüsszeli bizottság emellett engedélyezheti az egyébként kötelezően parlagoltatott földek művelésbe vételét - erre vonatkozó kérések máris érkeztek Németországtól és Ausztriától -, és lehetőség van a farmereknek járó különféle támogatások kifizetésének az előrehozatalára is. A tagállamok a vidékfejlesztési alapokon belül is elkülöníthetnek szükséghelyzetek kezelésére szánt pénzeket - akár a programok utólagos módosításával -, de ezek folyósításának engedélyezését a bizottság már eseti alapon bírálja el. Rendelkezésre áll végül a polgári védelem közösségi rendszerében alkalmazott gyorsreagálású mechanizmus, de ezt csak az érintett tagország(ok) kérésére hozhatják működésbe. A mostani árvizekkel kapcsolatban egyelőre nem érkeztek ilyen kérések. A brüsszeli bizottság egyébként azt is vizsgálja, hogyan nyújthatna segítséget az áradások által ugyancsak súlyosan érintett Csehországnak - közölték a szóvivők.
Ajánlott videó
- 02:03 Amint véglegessé vált a skótok kiesése, lemondott a kapitányuk
- 23:56 „A mai nap életem egyik legrosszabb napja” – őszintén beszélt sérülésekkel tarkított szezonjáról a spanyol szélső
- 23:09 „Jövőre Magyar Péter itt lesz a Pride-on velünk” – mit vár a Tisza-kormánytól az LMBTQ-közösség?
- 22:16 Kicsinyes büntetést kapott az uruguayi válogatott, miután kizúgott a vébéről
- 22:00 Csányi Sándor, Világi Oszkár és Váradi József is lemondott egyetemi kuratóriumi tagságáról
- 21:32 NHL-csapat draftolta a 18 éves magyar jégkorongost
- 21:29 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 27.
- 20:57 Lemond Aleksandar Vucic, de nem megy messzire
- 20:38 Hűsítő pontként hasznosul a letartóztatott Őrsi Gergely polgármesteri irodája
- 20:37 Kapitány István: 22 tagállammal közösen építünk európai energiatárolókat
- 20:22 A karaktergyilkos edző, aki a vébén magának ártotta a legtöbbet
- 20:01 Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
- 19:59 „Egy bogarat meg tudtam volna ölelni” – az idei Fishingről nézve a mocskosfidesz-nyár csak egy rossz álom
- 19:52 Európa több országa is szenved a rekordokat döntő hőhullámtól
- 21:48 Budapesti különlegesség nyerte a 2026-os Év Fagylaltja fődíját
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 720 millió forint volt a tét
- 11:41 Idea Intézet: Több évtizedes mélyponton a Fidesz
- 20:57 Lemond Aleksandar Vucic, de nem megy messzire
- 15:26 Eljárást indított a rendőrség azokkal a fiatalokkal szemben, akik szivárványos zászlókat dobtak az Erzsébet hídról a Dunába
- 16:08 76,9 °C-os műbőr ülésen ült egy reptéri dolgozó, reagált a közlekedési minisztérium
- 15:28 Kapitány István: Teljesítménycsökkenés jön a paksi atomerőműben, de a lakosságot ez közvetlenül nem érinti
- 20:38 Hűsítő pontként hasznosul a letartóztatott Őrsi Gergely polgármesteri irodája
- 13:50 HungaroMet: Már most megdőlt a napi melegrekord
- 20:01 Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
- 22:16 Kicsinyes büntetést kapott az uruguayi válogatott, miután kizúgott a vébéről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
