Ne legyenek illúzióink, a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatása nem azért készült el, mert az alkotóknak sok mondanivalója maradt Gergő és Eszter szerelmének történetéről.
Ezt onnan lehet tudni, hogy már az első részben sem volt több másfél óránál: „egyetlen olyan ötletet vagy fordulatot sem tartalmaz, amit a nézői ne tudnának három perc alatt összegyűjteni korábbi, hasonló műfajú filmélményeik alapján” – írta Kránicz Bence kollégánk igen megengedő kritikájában.
Karácsony előtt beülni a moziba, elnézegetni ezeket a szép (és innen kevéssé derül ki, de egyébként tehetséges) színészeket, ahogy fel-alá futkosnak a Balaton partján, miközben eltátognak néhány kellemes feldolgozást Demjén Ferenc életművéből. Erre a nosztalgikus hangulat, a ’90-es évekbeli divat, a pörgős táncjelenetek és a színes strandlabdák csak rásegítenek
A Hogyan tudnék élni nélküled? megdöntött egy rakás nézettségi rekordot, aztán egész franchise lett belőle színházi előadásokkal és a filmben szereplő Kuplung zenekar élő koncertjeivel. Vagyis további élménygyártással: kicsit olyan ez, mint amikor komplett vidámparkok épülnek egy-egy népszerű filmes univerzum köré. Így már könnyebb magyarázatra lelni a második rész elkészültében.
Igen ám, de az első film története – ha mélységgel nem is vádolható – kereknek meglehetősen kerek volt. A főszereplők, Törőcsik Franciska és Ember Márk karaktereinek románca minden irányból el lett mesélve, elvégre végigkövettük a megismerkedésüket, aztán az évekkel későbbi magyarázatokat és az újratalálkozást is. Nem sok mozgástér maradt a történetük bővítésére. Az alkotók mégis az első film két idősávja közötti pontot választották a folytatáshoz: a kétezres éveket.
