Cikkünk frissült.
Beszervezték Szita Károly kaposvári polgármestert az előző rendszerben az állambiztonsági szolgálatok – ez derült ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) honlapjára feltöltött 6-os karton alapján.
A kaposvári polgármester azt állítja: manipulálták a dokumentumot.
Cikkeztek már róla korábban is
A hazai nyilvánosságban korábban többször is írtak Szita ügynökmúltjáról.
Ezt először Ungváry Krisztián történész tárta fel még 2005-ben, aki a Népszabadság hasábjain írt erről, miután kikérte és tanulmányozta Szita 6-os kartonját és kézzel írt jelentéseit is.
Legutóbb pedig 2018-ban, a Simicska-féle Magyar Nemzet hozott ki a politikusra nézve kínos adatokat, szintén több levéltári dokumentum alapján.
A nyitottaktak.hu oldalra most Szita 6-os kartonja és mágnesszalagról származó adatok kerültek fel. Ezek igazolják Ungváry és a Magyar Nemzet korábbi állításait, miszerint Szita ügynök volt és Krakus Péter fedőnévvel jelentett.
A 24.hu megkereste Ungváry Krisztián történészt, aki elmondta:
A dokumentum szerint Szitát 1980. július 1-jén szervezték be és egészen 1989 májusig volt állományban.
A hazafias alap az állambiztonsági megfogalmazás szerint a beszervezési jelölt olyan eszmei, politikai beállítottságára utal, mely biztosította a titkos együttműködéssel járó nagyobb leterheltséget, felelősséget és kockázatot. Ez egybecseng a Magyar Nemzet által korábban közölt információkkal, miszerint Szita Károlynak az „egyszerű” ügynöki besoroláshoz képest kiemelt státusza lehetett a rendszerben.
Szita korábban és most is tagadja a vádakat
A Magyar Nemzethez 2018-ban eljutott információk szerint Szitának laktanyák környezetébe beutazott nyugati állampolgárok tevékenységét kellett figyelnie, illetve nyugati állampolgárokat fogadó magyar állampolgárokat és kapcsolataikat is fel kellett derítenie.
A 2018-as cikkben olyan jelentésekre is hivatkoztak, melyek egyelőre nem kerültek fel az online adatbázisba. Ezek alapján Krakus a „feladatát kedvvel, tőle telhető legjobb akaratával végezte”.
Az ellenzék bármire képes
– így reagált a kaposvári polgármester akkor az ügynökmúltjával kapcsolatos hírekre, egyben zsarolásnak nevezte a Magyar Nemzet akkori cikkét. Szita akkor azt is mondta, hogy a lelkiismerete tiszta és azt állította, hogy a vádak tisztázására 2005-ben már pert indított, ám erről akkor nem osztott meg további részleteket.
Szita Károly 1990-től már Kaposvár alpolgármestereként dolgozott, 1994-től folyamatosan a település polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének az elnöke. Utóbbi pozíciójáról 2026 nyarán távozott.
A 24.hu megkereste az ügynökmúltjával kapcsolatban Szita Károlyt, aki az alábbi választ küldte:
Nincs ebben semmi új, már 2005-ben is kijöttek ezzel a dokumentummal. 22 évvel ezelőtt már megpróbáltak ellehetetleníteni az ügynöküggyel, és ezt minden egyes választás előtt megtették. Azóta ötször választottak újra a kaposváriak. Már 2005-ben feljelentést tettem a Központi Nyomozó Főügyészségen. Az ügyészség megállapította, hogy manipulálták az iratokat, ezzel bűncselekményt követtek el, a tettes kiléte azonban nem volt beazonosítható. Az én lelkiismeretem tiszta, soha nem ártottam senkinek!
