Sport

Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba

A spanyol másodosztályú Tenerife labdarúgócsapatának kedd hajnali közlése szerint romlott a kórházban ápolt Jesús de Miguel állapota. A klub egy korábbi közlését egészítette ki:

Jesús de Miguel egészségi állapota neurológiai szempontból romlott

– közölte a Tenerife, amely később ígért további tájékoztatást.

Frissítünk!

A Tenerife újabb közleménye szerint Jesús de Miguel kedden, reggel 8 órakor elhunyt.

A 30 éves csatár csereként lépett pályára az Andorra elleni, hétfői bajnokin, majd a hajrában egy előrevágott labdát akart megszerezni. A vendégek kapusa, Owono egészen a kezdőkörig előrefutott, hogy tisztázzon, azonban felugorva, térddel szállt bele De Miguelbe.

A játékosok egyből jelezték, hogy nagy a baj, és az orvosi személyzet a pályára sietett. Bár az utolsó percekben járt a mérkőzés, félbeszakították a játékot. A csatár szíve a mentőben megállt, de sikerült újraéleszteni. Magától lélegzett, de nem volt eszméleténél, amikor kórházba szállították. Klubja hétfőn este azt közölte, hogy stabil, de kritikus az állapota.

Kapcsolódó
Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
Drámai jelenetek játszódtak le a Tenerife stadionjában.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik