Nagyvilág

Ukrán válság: megszólalt Putyin

Sajtótájékoztatót tartott az orosz elnök, akinek a moszkvai felsőház szombaton adott felhatalmazást a beavatkozásra Ukrajnában. Putyin szerint államcsíny, fegyveres hatalomátvétel történt Ukrajnában, de egyelőre nincs szükség a fegyveres erők bevetésére.

Az orosz államfő nem tágít álláspontjától, miszerint Ukrajnában államcsíny, fegyveres hatalomátvétel történt. Vlagyimir Putyin közölte azt is: egyelőre nincs szükség az orosz erők bevetésére, de ennek a lehetősége továbbra is fennáll. “Nem gondolkodom a Krím félsziget annektálásán” – tette hozzá a Moszkva környéki rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján.

22 ezer ukrán katona engedelmeskedik az új krími vezetésnek és több tíz Sz-300-as légvédelmi rakétakomplexum áll a félsziget kormányzatának ellenőrzése alatt – mutatott rá Putyin. A politikus kijelentette, hogy az ukrán katonák egyetlen lövés nélkül álltak át a Krími Autonóm Köztársaság oroszbarát vezetéséhez. Mint mondta, meggyőződése, hogy “az ukrán és az orosz katonák a barikádnak ugyanazon az oldalán fognak harcolni”.

Janukovicsnak nincs politikai jövője

Az elűzött ukrán elnök kapcsán Putyin kifejtette: bár az elűzött ukrán elnöknek nincs hatalma, jogilag még mindig ő Ukrajna államfője.Ugyanakkor Putyin úgy fogalmazott, „Janukovicsnak nincs politikai jövője, és ezt meg is mondtam neki”.

Tetteinket a Nyugat gyakran nem legitimnek titulálja, pedig csak meg kell nézni az afganisztáni, az iraki vagy a líbiai műveleteket. Lépéseink legitimek a nemzetközi jogi tekintetében, mert Ukrajna legitim elnöke kérte a segítségünket – magyarázta Putyin, aki szerint Janukovicsot “megölték volna Ukrajnában, ha nem segítünk neki”.

Azt is mondta, megérti azokat, akik a kijevi Majdan téren radikális változást követelnek. Kijevnek új alkotmányt kell elfogadnia népszavazás útján, de „ez nem a mi ügyünk, csakis a ukránok dönthetnek erről”.

Ezzel az állammal nem írtak alá dokumentumot

Moszkva nem vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Krím félsziget Oroszország területéhez csatlakozzon – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

A politikus ugyanakkor kijelentette, hogy az Ukrajna területi egységének biztosításáról 1994-ben Budapesten aláírt memorandum nem vonatkozhat a jelenlegi ukrán vezetésre, mivel az – ahogy azt szavai szerint Ukrajnában állítják – forradalom útján került a hatalomra.

Az orosz államfő azt mondta, egyet kell értenie a Kreml szakértőivel abban, hogy a forradalom révén Ukrajna területén új állam jön létre. Közölte, hogy “Sem ezzel az állammal, sem vele kapcsolatban semmilyen bennünket kötelező dokumentumot nem írtunk alá”.

Fotó: Europress

Kijev: csak a parlament hívhat be külföldi csapatokat

Közben nyilatkozatot fogadott el az ukrán parlament, amelyben emlékeztette Oroszországot, hogy katonai csapatokat csakis a törvényhozás hívhat be az országba. A nyilatkozat elfogadását a 450 fős Verhovna Rada 331 jelen levő képviselőjéből 239-en támogatták, ellenszavazat nem volt.

“Ez az ukrán jogszabályok és az alkotmány szerint a parlament kizárólagos kompetenciája” – emelte ki Olekszandr Turcsinov házelnök.

A parlamenti állásfoglalás lényegében Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet hétfőn, a világszervezet Biztonsági Tanácsában elhangzott közlését utasítja vissza, amely szerint Viktor Janukovics ukrán elnök kérte arra orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, hogy avatkozzon be Ukrajnában.

Turcsinov a nyilatkozattal összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az ukrán főügyészség Janukovics kiadatását készül kérelmezni Oroszországtól. Turcsinov szerint a volt elnök kiadása, s ellene egy átlátható bírósági eljárás lefolytatása, hozzájárulna a két ország kapcsolatainak normalizálásához.

Orbán nem akar vért

A magyar kormányfő is (újra) megszólalt az ukrán válság kapcsán, szinte egyidőben Putyin sajtótájékoztatójával. Orbán Viktor szerint a háború egyetlen alternatívája a tárgyalás. “Mi tárgyalást akarunk és nem fegyveres konfliktust. Békét akarunk és nem vért” – fogalmazott.

Bővebben itt>>>

A Gazprom 400 dollárért szállít gázt Ukrajnának

A Gazprom áprilistól ismét 400 dollárt kér Ukrajnától az oda szállított földgáz ezer köbméteréért a két hónapja érvényben lévő, kedvezményes 268,5 dollár helyett – jelentette be az orosz gázipari óriás vezetője kedden.

Ukrajna nem egyenlítette ki a februári szállítások ellenértékét, és 1,529 milliárd dollárral (346 milliárd forint) tartozik – mondta Alekszej Miller Moszkvában az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint.
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő üdvözölte a Gazprom döntését, mondván, aki nem fizeti ki határidőre a számláit, annak viselnie kell a következményeket.

Oroszország azt követően biztosított kedvezményt a gáz árából Ukrajnának, hogy az azóta hivatalából elmozdított Viktor Janukovics ukrán elnök november végén váratlanul bejelentette: Kijev nem írja alá az Európai Unióval a társulási egyezményt, amelyről évek óta tárgyaltak.

Alekszej Miller a Medvegyev kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Gazprom kész átirányítani Európa helyett az ázsiai régióba a Nyugat-Szibériában kitermelt gázt. A Gazprom-vezér szavaiból kiderült, hogy még tartanak a tárgyalások a Gazprom és a monopolcég kínai partnerei között. Alekszej Miller elmondta, van rá lehetőség, hogy ugyanakkora mennyiségben szállítsanak földgázt Ázsiába, mint amennyit jelenleg Európába szállítanak.

Hagyományosan a nyugat-szibériai lelőhely az Európába irányuló gázszállítások forrása.

Élő adásban szóltak be Putyinnak

Elköszönése előtt indulatos hangon, élőben kelt ki Oroszország ukrajnai katonai beavatkozása ellen a Russia Today orosz hírtelevízió angol nyelvű adásának egyik műsorvezetője. Abby Martin közölte, hogy amit Oroszország Ukrajnával tesz, az helytelen. „A katonai beavatkozás sohasem lehet megfelelő válasz a hasonló konfliktusokra, és nem azért ülök itt, hogy bocsánatot kérjek vagy védjem a katonai agressziót.”

Bővebben itt>>>

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik