Belföld ötvenhatunk

„Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban

UC Berkeley és Getty Images
UC Berkeley és Getty Images
Az 1956-os forradalom számos tragikus áldozattal járt, ráadásul nemcsak vérveszteség érte az országot, hanem hosszabb távon hazánk jövőjét is meghatározta, hogy kétszázezer ember emigrált a szovjet beavatkozás, a forradalom és szabadságharc leverése után. Köztük akadtak olyanok, mint Andy Grove, akit a Time magazin 1997-ben az év emberének választott, illetve Somorjai Gábor, aki Wolf-díjat kapott kémikusként vagy Oláh György, a Nobel-díjas vegyészmérnök. Az utóbbival készült 2003-as interjúsorozat a 24.hu-n olvasható.

Az 1956-os kivándoroltak között számos olyan fiatal is akadt, akikből később elismert tudós, technológiai szakember, üzletember lett. Más kérdés, hogy egyikük sem futhatott volna Magyarországon – egy szovjetizált államban – olyan karriert, amilyet például az üzletileg egyik legsikeresebb 56-os menekült, Gróf András tudhatott a magáénak.

Grófnak tulajdonképpen szerencséje volt: újságírónak, illetve írónak készült diákkorában, de az ötvenes évek Magyarországán ezek a törekvései gyorsan zátonyra futottak. Ezt részben saját önéletrajzából, részben Marx György fizikus, tudománytörténész munkáiból is tudhatjuk. Gróf András aztán Amerikába eljutva, immár Andy Grove-ként olyan sikeres techvállalkozóvá avanzsált, aki az egész világgazdaság és számítástechnika meghatározó szereplőjeként 1997-ben a Time magazin címoldalára került.

Úgy lett az „Év embere” Amerikában, hogy negyvenegy évvel korábban, 1956-ban épp a magyar szabadságharcosok, a „pesti srácok” kerültek ugyanilyen indokkal a lap címoldalára. Grove persze 1997-ben nem harcosként, hanem fejlesztőmérnökként és az Intel elnök-vezérigazgatójaként kapta az elismerést a Time-tól. Az Intel közleménye szerint Grove volt az első magánszemély, akit a Time magazin a digitális korszak embereként választott ki, később aztán Jeff Bezos (Amazon.com) és Mark Zuckerberg (Facebook) is címoldalra került az Év embereként.

A legjobb mérnök egy magyar menekült

A magyar szabadságharcosok és Grove Time általi elismerése azért érdekes, mert Gróf András a kivándorlásakor úgy kapott amerikai „fehér kártyát” (ami a zöld kártyánál „gyengébb” beutazási engedélynek felelt meg), hogy ő volt az egyetlen kivándorló a magyar menekülteket az USA-ba szállító hadihajón, aki nem állította azt, hogy fegyverrel küzdött volna a szovjetek ellen.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik