Nagyvilág

Halálos áldozatok Ukrajnában

Az oroszbarát erők által elfoglalt, szlovjanszki belügyi és rendőrségi épülethez ukrán csapatokat küldtek. Mindkét tábor veszetett már embert.

Az ukrán belügyi erők “terroristaellenes műveletet” indítottak vasárnap reggel az ország keleti részén lévő Szlovjanszkban, ahol tiltakozók foglalták el előző nap a belügyminisztérium és az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi épületét. Az épületfoglalók elleni fellépésről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter adott hírt Facebook-profilján.

A politikus kétsoros bejegyzésében azt írta, hogy a műveletet az SZBU irányítja, az ország összes fegyveres testületének az erői részt vesznek benne. Az AFP francia hírügynökség – az ukrán belügyminisztert idézve – azt írta, hogy “terrorizmusellenes műveletről” van szó. Avakov már korábban hangsúlyozta: “nagyon kemény” választ adnak arra, hogy a tiltakozók megszállták a rendőrségi épületet.

Erősítik a védekezést

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint a bejelentést követően tiltakozók a város utcáin autógumikból, homokzsákokból és falapokból álló barikádokat kezdtek emelni az elfoglalt rendőrségi épületnél. A belügyminiszter felhívást intézett a százezer fős város lakosaihoz, hogy hagyják el a központot, ne lépjenek ki lakásukból, és ne menjenek közel az ablakokhoz.

Ellentmondó jelentések láttak napvilágot vasárnap délelőtt arról, hogy folynak-e jelenleg harcok Szlovjanszkban. Avakov ugyanis azt állította, hogy lövések dördültek el, de a Reuters helyszínen lévő tudósítója nem hallott lövéseket.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség csak annyit jelentett, hogy két harci helikopter járőrözik Szlovjanszk felett, ötpercenként repülnek át a városközpont felett. A hírügynökség nem használja az “oroszbarát” kifejezést a tüntetőkre vonatkozóan, de beszámol arról, hogy a barikádokra Oroszország, a nemrég kikiáltott “donyecki népi köztársaság”, valamint a “Donbassz (Donyec-medence) népi milícia” zászlóit tűzték ki.

Ugyancsak az ITAR-TASZSZ utal arra, hogy szombat este Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő összehívta a nemzetbiztonsági és védelmi tanácsot (RNBO), amelyen – mint a hírügynökség fogalmaz – megvitatták a délkeleti országrész helyzetének normalizálására hozandó intézkedéseket.

Máshol sincs nyugalom

Szombaton este ugyanis az ukrán belügyi források azt jelentették, hogy fegyveres harcok robbantak ki a kelet-ukrajnai Donyeck megye több városában. Eszerint a Donyeck megyében lévő Kramatorszkban ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrség épületére, a rendőrök viszonozták a tüzet. Helyszíni jelentések szerint a fegyveresek estére elfoglalták az épületet.

Az ugyancsak ebben a megyében lévő Krasznij Limanban szintén ismeretlen fegyveresek vették tűz alá a helyi rendőrséget. Helyi belügyi szervek tájékoztatása szerint a támadók Kramatovszkban Makarov pisztolyokat és AK100-as gépkarabélyt használtak, ez utóbbi csak az orosz hadseregben van rendszeresítve. Avakov Facebook-bejegyzésében már úgy fogalmazott, hogy megkezdődött “Ukrajna keleti részének orosz katonai inváziója”.

Halottak is vannak

Mindkét oldalon vannak áldozatok – jelentette be vasárnap az ukrán belügyminiszter.

Arszen Avakov Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik embere életét vesztette, további öt pedig megsebesült, ez utóbbiak között van az SZBU terroristaellenes központjának vezetője. A miniszter szerint a szeparatisták között ugyanakkor “meghatározatlan számú” halott van.

A belügyminiszteri közlésben nem szerepel, hogy melyik kelet-ukrajnai városban haltak meg és sebesültek meg az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik