Horváth Charlie szerint Deák Billt a zene tartotta életben eddig:
Tegnap délután négykor indultam el, s hajnal kettőkor értem haza egy fellépésről, s mindezt csak azért mondom a barátom halála kapcsán, mert ez tart, ez tartott bennünket életben. Engem is és őt is. A zenélés. A zene maga. Amikor Bill elveszítette a feleségét, vele együtt az életkedvét is eltemette. Próbáltam, próbáltuk segíteni őt minden szinten, de folyamatos szomorúságot éreztem rajta. Csak akkor élt újra, amikor énekelt, amikor a közönség szeretetét érezte. Ifjúkorunk óta voltunk barátok. A legendás, sokat emlegetett Kőbánya volt a mi centrumunk. Rendszerint Póka Egonnál gyűltünk össze, akivel én hat évig együtt játszottam. Bill is ott volt szinte mindig, s onnantól kezdve, ahogy teltek az évek, az évtizedek, mindig kerestük és támogattuk egymást. Hol én, hol ő volt mélyponton.
Bródy János annyit írt:
Elment a Táltos…
A Piramis zenekar tagjai úgy fogalmaztak:
Megdöbbentünk. Nem búcsúzunk, fel sem fogjuk.. Még találkozunk!
A Ferencvárosi Torna Club, Deák Bill szeretett klubja így reagált:
77 éves korában elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues örök fradista legendás alakja. Emlékét örökre megőrizzük.
Demjén Ferenc azt írta közös képük mellé: „Nyugodj békében, Bill kapitány!”
Nagy Feró a Blikknek nyilatkozott hosszabban:
Felfoghatatlan. Az egész pályafutásunk összeforrt, fiatalok voltunk amikor Kőbányán találkoztunk. Ő ott élt, s akkoriban én is sok időt töltöttem ott. Amikor meghallottam énekelni, azt gondoltam, ez a srác egyszer világhírű lesz. És most is azt mondom, a halála pillanatában, hogy a tehetsége, az a különleges hangja igenis feljogosíthatta volna őt arra, hogy a blues szerelmesei ne csak itthon, hanem szerte a világban ismerjék és elismerjék őt. Álltam vele egy színpadon jó néhány koncerten, de az én hangom semmi volt az övéhez képest. Sok mindent kapott az élettől Bill barátom, az István a királlyal, velem együtt, történelmet írt, de mégsem lett belőle a blues utolsó európai királya, pedig megérdemelte volna. Ég Veled, drága barátom!
Ganxsta Zolee közös képpel és néhány sorral búcsúzott: „Ez pontosan az a helyzet, hogy tényleg nincsenek megfelelő szavak…
Isten veled, Bill, köszönünk mindent, ami te voltál nekünk, legyen neked könnyű a föld!”
Ókovács Szilveszter azt írta közösségi oldalán:
2003-ban ismertem meg személyesen, a Történelem Fő utca sorozat néhány külhoni állomására együtt utaztunk a mikrobuszban. Nem nagyon mertem megszólítani se, az István, a király héroszai voltak ők az én nemzedékemnek, s hirtelen ott szorongtunk együtt ugyanazon pléhdobozban. Csak hallgattam őket, olyan “Uram, jó nekünk itt lennünk…” alaphangulattal.
Bill hangjáról azt írja:
És hú, de megskáláztattam volna azt a tenorhangot in floribus, mondjuk, húszévesen, amelyik még évtizedekkel később is a kétvonalas regisztert (tenor magas c” felett!) simán megjárta! Erős jelenlét, őszinte zsáner, bátor improvizatőr, nagy és jellegzetes énekes az, akitől most búcsúzni kell.
