Az MSÚSZ jelenlegi vezetését – Szöllősi György elnökkel az élen – a 2023-as tisztújító közgyűlés választotta újjá, majd idén júliusban az 59 tag bizalmatlansági indítványát követő rendkívüli közgyűlésen a tagság megerősítette tisztségében, 108:85-ös szavazati aránnyal.
Utat engednek a megújulásnak
„Az elnökségi tagok egyhangúlag mégis úgy döntöttek, hogy nem töltik ki 2028-ig tartó mandátumukat, mert úgy ítélik, úgy ítéljük meg, hogy most azzal tehetjük a legtöbbet a szövetség munkájának zavartalan folytatásáért, a sportújságíró-család egységéért, ha a bennünket támogató kollégák megtisztelő kiállását ezúton is hálásan megköszönve utat engedünk egy olyan, új MSÚSZ-elnökség megválasztásának, amely nagyobb eséllyel működik együtt hatékonyan az új sportkormányzattal, valamint szélesebb mozgástérrel és eszköztárral lesz képes szolgálni a számos kihívással szembenéző sportújságíró szakmát” – áll az elnökség szerdai közleményében.
Új elnököt és vezetőséget is választanak szeptemberben
Az elnökség ezért egyhangúlag bejelenti lemondását szeptember 27-i hatállyal,
egyúttal felkérte a szervezetünket 2015 óta irányító Szöllősi György elnök urat, hogy erre a napra, szeptember 27-re hívja össze a Magyar Sportújságírók Szövetsége rendkívüli tisztújító közgyűlését, amelyen – az alapszabályunknak megfelelő előkészületek és jelölési folyamat után – tagságunk megválaszthatja a szövetséget a következő öt évben irányító elnököt és vezetőséget.
„A szövetség programjai – Nagy Béla-program, Csillag Imre- és Szombathy István-ösztöndíjprogram – a tisztújításig hátralévő időben zavartalanul zajlanak, az elnökség és az apparátus elvégzi a napi működés által rá rótt hazai és nemzetközi feladatokat, a szervezet működése az év végéig biztosított, gazdálkodása stabil, adóssága nincs” – jelezte az elnökség.
Reagált a Sportújságírókért Mozgalom
A lemondásra reagált a Sportújságírókért Mozgalom, amely azt írta, köszöni az elmúlt évek minden olyan szövetségi döntését, amellyel a kollégákat segítette, ugyanakkor időszerű a változás, mivel a most elbúcsúzó vezetőség – ahogyan azt felismerte – olyan kényszerpályára kormányozta a szövetséget, amely miatt számos égető kérdést nem kezelt.
„Nagyon örülünk, hogy ezt a változást sok hosszú hét erőfeszítéseivel előmozdíthattuk, és annak is, hogy az elmúlt időszak folyamatai megmutatták, sokakat érdekel a szakmánk jövője. Ahogy az előző hónapokban, úgy a folytatásban is a lehető legkonstruktívabban állunk hozzá minden olyan fontos kérdéshez, amely segíti a magyar sportújságírás fejlődését. Bízunk abban, hogy egyre több kolléga csatlakozik majd hozzánk és az újjáalakuló MSÚSZ-hez, hogy valódi szakmai-érdekvédelmi szervezetté váljon a szövetség.
Mivel távolodni akarunk a politikától, nem várhatjuk, hogy megoldja a problémákat, és a jövőben az sem fordulhat elő, hogy a közéletünkben bekövetkező változások alapjaiban rengessék meg szervezetünket. Mindenkinek aktív szerepet kell vállalnia abban, hogy szakmánk a modern kor kihívásainak megfelelve, piaci viszonyok között is stabil maradjon.
Sok elképzelésünk van, amelyeket szeretnénk megvalósítani, felelőtlenül ígérgetni azonban nem akarunk. A következő hetekben azon fogunk dolgozni, hogy olyan elnökség mögé sorakozzunk fel, amely szakmánk minél több szegmensét lefedi, célunk, hogy a lehető legtöbben érezzék azt, képviselik az érdekeiket az MSÚSZ elnökségében.
Hogy pontosan mekkora lesz a mozgásterünk, és miként fog kinézni a szervezet vezetősége, bő másfél hónappal a tisztújítás előtt nem tudhatjuk, de mindenkit biztosítunk arról, hogy alapelveink mellett következetesen kiállunk majd munkánk során.
Köszönjük szépen támogatóink, barátaink türelmét, még bőven nem értünk az út végére, de a jövőben aktívabb kommunikációval jelentkezünk, hogy hamarabb értesülhessetek a fontos történésekről.

