Nem ilyen körülményekre számítottunk
– mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán a párt új parlamenti frakcióvezetőjével, Bóka Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatón.
A volt miniszterelnök Bóka Jánosról azt mondta: erős, mély és sikeres együttműködésre készül vele a következő években. Az új frakcióvezető mellett állva a kedden kiadott úgynevezett ellenállási nyilatkozatról beszélt. Ennek kapcsán az Alaptörvény-módosítással előállt helyzetet úgy írta le, mint a Kádár-rendszer utolsó éveit, amikor Magyarországon nem volt demokrácia és jogállam.
Az ellenzéki pártok képviselőinek mintegy felét gyakorlatilag kizárták a politikai közéletből
– értékelte a volt miniszterelnök az Alaptörvény-módosítás országgyűlési képviselői mandátumok korlátozásáról szóló kitételét. Sulyok Tamás volt köztársasági elnök eltávolításával szerinte új rendszer jött létre Magyarországon, amely „nem demokrácia, hanem önkény”.
Az újonnan felállt Országgyűlésbe az április 12-i választások után Orbán Viktor korábbi miniszterelnök már nem ült be, a párt frakcióvezetője Gulyás Gergely lett, ám a múlt héten hétfőn a volt miniszter lemondott a frakcióvezetői tisztségről, arra hivatkozva, hogy az országgyűlési képviselőkre vonatkozó 12 éves mandátumkorlátozás miatt ő már nem újraválasztható.
Bóka János azt állította, hogy ő maga jelentkezett a frakcióvezető feladatra.
Az a célom, hogy olyan parlamenti képviselőcsoportja legyen a politikai közösségünknek, amely erőt, hitet ad a politikai közösségünknek, és amelyre, ha rátekint a politikai közösségünk, a saját arcát fogja benne látni
– fogalmazott a sajtótájékoztatón.
Újságírói kérdésre, mely szerint Orbánnak a vagyonnyilatkozata alapján kétséges, hogy hogyan telhetett a futball-világbajnokságon való részvételre, azt válaszolta: magánúton volt, magánpénzből, és örül neki, hogy világbajnokság csak négyévente van, mert különben nem futna rá.
Orbán Szijjártó Péter volt külügyminiszter BYD-s vezető állásával kapcsolatban azt mondta:
Szijjártó Péter döntését a legmesszebb menőkig támogattam. Szerintem őrá még nagyon fontos szerep vár a magyar közéletben. Ez nem holnap lesz, hanem holnapután, és nagyon fontos, hogy olyan helyen dolgozik, amely nagyon nagy értéket és lehetőséget tartogat még Magyarország számára.
Szijjártó képviselői mandátumával kapcsolatban Bóka azt mondta: céljuk, hogy „a frakcióval kapcsolatos összes személyi kérdés az őszi ülésszak kezdetéig megnyugtatóan rendeződjön”.
A Fidesz kétharmados vereségét követően Szijjártó bekerült ugyan a Fidesz-frakcióba, de alig vett részt a parlamenti munkában. Forsthoffer Ágnes házelnök nemrég közreadott kimutatása szerint – Lázár János után – a második legtöbb szavazást bliccelte el az Országgyűlésben. Szijjártó a múlt héten jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról, és a kínai BYD autógyártó cég egyik vezetője lesz.
Orbán, szintén újságírói kérdésre válaszul, az NKA-ügyről azt mondta: koncepciós eljárásnak tartja. Mint fogalmazott:
Az teljesen nyilvánvaló, hogy az NKA döntéseiben részt vevő emberek semmi rosszat nem tettek. A magyar kultúra rendelkezésére bocsátották azt az összeget, amit a kormány a számukra megszavazott.
Mi az az ellenállási nyilatkozat?
A Fidesz kedden ellenállási nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben a párt leszögezte: a mai naptól az a küldetésük, hogy helyreállítsák a demokratikus jogállamot, „a hatalmi önkénnyel” szemben pedig – a parlamenten belül és kívül – minden békés eszközt igénybe vesznek majd, és erre buzdítják a magyar állampolgárokat is – írja közleményében az ellenzéki párt.
Az ügyészség nyomozói kedden az NKA-botrány miatt vonult ki a Fidesz egyik központjába, a párt állítása szerint azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az erről szóló közleményében azt írta: „ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon”.
Havasi a helyzetet úgy értékelte, hogy „az önkényuralom a mai napon szintet lépett”. Közölte: a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál, és kiáll „a Tisza Párt erőszakos önkényével szemben”.
