Nagyvilág

Kínai rabszolgákat szabadítottak ki Oroszországban

A kiszabadított rabszolgákra az orosz hatóságok közlése szerint kitoloncolás vár.

Harmincegy, rabszolgasorban tartott illegális kínai bevándorlót szabadított ki az orosz rendőrség fogva tartóik markából a Moszkvától 20 kilométerre fekvő Ljuberciben – adta hírül a RIA Novosztyi. A kínaiakat egy varrodában dolgoztatták, amelynek tulajdonosa szintén kínai állampolgár volt. Az illegális úton Oroszországba jutott kínai munkásoknak napi 19 órát kellett dolgozniuk, miközben minimális mennyiségű élelmet kaptak, rendszeresen fenyítették őket, és munkáltatóik megtiltották, hogy elhagyják a varroda területét, amelyet az üzemeltetők egyébként is vérebekkel őriztettek. Fizetést egyáltalán nem kaptak, és szigorúan megtiltották nekik, hogy levelet írjanak hozzátartozóiknak – áll a Moszkva megyei rendőrkapitányság tájékoztatójában.

A közel 160 ezer lakosú városban üzemeltetett varroda kínai tulajdonosát és orosz bűntársait elfogták, és várhatóan a személyi szabadság jogtalan korlátozása, illetve embercsempészet vádjával indítanak eljárást ellenük. A kiszabadított rabszolgákra a helyi hatóságok elmondása szerint kitoloncolás vár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik