Verebes István kritikával illette Magyar Pétert a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban. A színész-rendező szerint van még mit csiszolni a miniszterelnök sítlusán.
Ő a legpártolhatóbb politikus ebben a pillanatban. A leghatásosabb debatter (jól vitázó, szavakész, az érvelésben és a nyilvános eszmecserében kifejezetten jártas személy – a szerk.). Mindennel egyetértek, ami érdemi. (…) De nem ízlésem szerint való, hogy ő is, és egyesek a környezetében ennyire élvezik a győzelmüket. Nekem ez nem tetszik
– idézi Verebest a story.hu.
Már győztek, agyon vannak verve azok, akik megérdemelték. Nem kellene már ennyire ismételni. Nem azt mondom, hogy mást mondjon. Azt mondom, picit – nem tudok jobb szót – nem nagyvonalúbban, de legalább kisvonalúbban kéne. Egyébként én ezt az illető érdekében mondom, az ő népszerűségének tartósítása érdekében
– fejtette ki.
Korábban egyébként Kajdi Csaba is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a kormányfővel kapcsolatban.

