Az afrikai együttes Habib Diarra és Ismaila Sarr góljaival 2-0-ra vezetett, majd a hajrában Romelu Lukaku szépített, a csapatkapitány Youri Tielemans pedig egyenlített. A 125. percben Tielemans büntetője döntötte el a párharcot.
Szenegál győzelmet érdemelt volna, de örülök, hogy végül mi nyertünk
– méltatta a riválist a belga szakvezető.
„Lehet, hogy nem ez minden idők legjobb belga válogatottja, de ma este történelmet írtunk. A hosszabbítás már olyan volt, mint amikor két fáradt bokszoló áll egymással szemben, és csak ütik egymást. Erről a meccsről a 2017-es Bajnokok Ligája-szezon jut eszembe, amikor a Barcelona fordított a Paris Saint-Germain ellen” – utalt arra, hogy a katalánok akkor 6-1-re verték riválisukat, és 6-5-ös összesítéssel bejutottak a BL-negyeddöntőbe.
A 62 éves francia tréner elárulta azt is, hogy mit mondott csapatának a második félidő ivószünetében:
„Tudtuk, hogy 0-2-ről nagyon nehéz lesz fordítani, de annyit mondtam a fiúknak, hogy ha mi szerezzük a harmadik gólt, akkor bármi megtörténhet. Így is lett, és onnantól megint nyílt lett a mérkőzés. Megmutattuk, hogy az utolsó sípszóig küzdeni kell.
Tielemans és Trossard összeveszett a pályán a második félidőben, ez azt jelezte, hogy mennyire fontos nekik a siker, és az is tetszett, ahogy Lukaku megnyugtatta őket.
A belgák hétfőn a társrendező amerikaiakkal találkoznak a seattle-i nyolcaddöntőben.
(MTI)

