A találozó egy órás csúszással kezdődött, miután Mexikóvárosra heves vihar csapott le, ami villámlással járt. A FIFA protokollja szerint ilyenkor csúsztatni kell a kezdést, ez történt most is. A csúszás ideje alatt az egész világsajtó arról beszélt, hogy a FIFA úgy döntött, ezen a meccsen a körülményekre való tekintettel, nem lesz hidratációs szünet egyik félidőben se –, aztán menet közben mégis úgy döntöttek, hogy ezt a meccset is meg kell szakítani mindkét félidőben. Így is történt.
A hazai közönség előtt extázisban futballozó Mexikó az első perctől az ellenfele torkának ugrott, labdaszerzés után a lehető legrövidebb úton igyekeztek gólhelyzetet kialakítani az ecuadori kapu előtt, akár átlövések útján is. A fiatal Morának két jó próbálkozása is volt, de Raúl Jimenez is rontott egy ziccert még az első negyedórában. A vezetést aztán Quinones szerezte meg, aki egy indítással a saját térfeléről meglógva begyalogolt az ecuadori tizenhatoson belülre, majd a léc alá bombázott. Alig tíz perccel később Raúl Jimenez duplázta meg az előnyt, egy magasan szerzett labda után néhány húzásból helyzetet alakítottak ki a mexikóiak, a Fulham csatára pedig nem hibázta el a ziccert. Ecuador csak a félidő végén tért magához, a korábban egy kapufát már lövő Yeboah révén veszélyeztetett leginkább, de komoly ziccer nem alakult ki.
A második félidőben Mexikó odaadta a labdát Ecuadornak, ami hiába dominálta a játékrészt, helyzetig sem nagyon sikerült eljutnia.
A hosszabbítás perceiben megérkezett a piros lap is az egyébként is feszült hangulatú mérkőzésbe: Santiago Giménez és Piero Hincapié vesztek össze, az Arsenal védője pedig egy ponton a száját eltakarva kezdett magyarázni a mexikói csatárnak. Vincic játékvezetőt kihívták, hogy nézze meg az esetet, ezt követően a szlovén játékvezető kiállította Hincapiét. Ezzel ért véget lényegében a mérkőzés.
Mexikó a győzelmével továbbjutott a legjobb 16 közé, ellenfele Anglia lesz vagy Kongó, e két csapat ma este 18 órakor játszik majd egymással a nyolcaddöntőbe jutásért.







