Marcelo Bielsán múlik, hogy először a világbajnokságok történetében véd-e két 40 feletti hálóőr ugyanazon a meccsen. Kétségek azért merülhetnek fel, mert Fernando Muslera épphogy a negyedik ikszben még otthagyott egy potyát, ami miatt Uruguay pontokat vesztett. (A teljesen csőlátású fociopaták kedvéért: az iksz nem csak döntetlent jelenthet, hanem az emberi korra vonatkoztatva évtizedet is a római számok között a tízet megtestesítő X okán.) Vozinha helye a másik oldalon, a Zöld-foki Köztársaság gólvonalán biztosabb már nem is lehetne, ő már 40 felett védte ki az Európa-bajnok spanyolok csodálkozástól fennakadt szemét.
Sokak személyes tapasztalata, hogy idővel elromlanak dolgok, és hogy ez nem csak a tudatosan rövid élettartamúra tervezett tárgyakra, nem csak a márkanév imázsának növelése érdekében hosszú alkalmazhatóságúra, de mégsem öröklétre tervezett minőségi eszközökre, hanem az emberekre, ezekre a piacgazdasági szempontból nélkülözhetetlen fogyasztókra is igaz.
(A gazdasági növekedés állandósításának igénye a legfőbb reményünk: a forgalom- és ezzel profitmaximalizálás megköveteli, hogy az árucikkek egyre rövidebb, a vevők egyre hosszabb élettartalmúak legyenek, és ha a száraz, dolláralapú grafikonok ezt diktálják, elkerülhetetlenül örökké fogunk élni. Vagy ha kell tovább.)
A fogyasztók ezúttal kapusok.
Muslera az öröklét felé tett lépést azzal, hogy hazája valaha volt legtöbb vb-meccsen szereplő és legidősebb vb-n pályára lépő játékosa lett a szaúdiak ellen, de hiába igyekezett megvédeni Uruguay kapuját az örökléthez képest jelentéktelen 40. születésnapja előestéjén a szaúdi támadók gólszerzési vágyainak beteljesedésétől, ez csak egy híján sikerült. Az az egy viszont a lelkén száradt, egy könnyedén fogható labda pattant úgy és olyan messzire ki róla, hogy abból egyszerű gólt szerezhetett al-Amri. Ez amerikai idő szerint hétfőn történt, kedden pedig Muslera betöltötte a 40-et.
A maguk megnyugtatására – meg a javuló életkörülmények katalizálta népegészségi állapotjavulásra reagálva – mondják manapság, hogy a 40 az új harminc. Mondták ezt már azokban az időkben is, amikor a szerző 40. születésnapja érkezett el, ennek ellenére napokkal később életében először szenvedett el csonttörést (lábujjak), és pár hónap múlva pedig első szalagsérülését is megélte (boka). Öregedett a jelek – és ettől nem függetlenül – a saját meglátása szerint.
Arra lyukadunk ki, hogy Muslera a potyagólt és az általa okozott károkat pár nap híján az öregedésre foghatta, hiszen az ember a kerek számokat egyfajta elszámolási pontnak tekinti, ilyenkor új könyvelési sort nyit. Ilyen szempontból egyrészt irigyelhetjük Muslerát, hogy a hibája a múltban ragadt, nem kell az öregedés nyílt színi láthatóságának megaláztatásával foglalkoznia, másrészről így viszont marad neki az a kérdés, hogy mindig is ilyen volt-e, ha már nem a kora miatt történhetett ez.
Ez is egyfajta elszámolás, ez is hat a mentális állapotra, de ha ezt állapította meg, akkor ezen a felismerésen már dolgozhat egy ideje, legkésőbb 2010 és a Ghána elleni vb-negyeddöntő óta, amikor Muntari látótávolságon kívülről eleresztett lövését védte be, és csak Suárez nevezetes alkalmi kisegítői kapuskodása mentette meg a bűnbak szerepétől. Ugyanazon a vb-n a későbbiekben, a Németország elleni elődöntőben Thomas Müller ért el találatot a hibájából. Tizenhat éve a vb-n két hatalmas hiba.
(Ezen a ponton adódik egy logikus következtetés. Lehet, hogy Musleránál az jelezhette volna, hogy öregszik, ha megússza ordenáré hiba nélkül a mérkőzést? Akkor pedig sajnálhatja, hogy nem a negyvenedik születésnapját követően lepkézett, mert az igazolhatta volna, hogy kerek évforduló ide vagy oda, a régi maradt?)
Vozinha az ismeretlenségből (ami a kifejezéssel ellentétben a valóságban kisebb körű ismertséget jelent) a spanyolok elleni hét védésével lépett ki, és szó se róla, egyből meglehetősen nagy lépést tett. A labdarúgó-világbajnokságok képesek bulváröröklétté formálni az öt perc hírnevet. A TV-re egyszerre meredő emberiség érzelmi húrjait finom hüvelykujjal simító események olyan mámorító dallamokat játszanak, hogy azok szinte végtelen ideig remegnek tovább a közös emlékezetben. A kapott gól nélkül lehozott találkozó, az utána a nagyszülők emlékéről és az édesanya szomorú távolmaradásáról szóló könnyes nyilatkozat Vozinhát egyből repítette az öröklétbe. Az édesanya – a pillanatok alatt 14 milliósra duzzadt Instagram-követőtábor politikailag is mérhető jelentőségétől nem függetlenül – most már ott lehet Miamiban.
Nem mellesleg, ha valakinek nem létszükséglet az öröklét öreges megnyugvása, az pont Vozinha, aki eddigi karrierje során nem az idő megállítására tett kísérletet, hanem olyan szintű lelassítására, ami példa nélküli, nála lehet az 50 az új harminc.
Amikor Muslera már a 2010-es csapatszinten sikeres világbajnokság eseményeit emésztgette, Vozinha még csak profi játékos sem volt, és nem szerepelt még aprócska szülővárosán (Mindelo) kívül székelő csapatban sem, pedig kettőjük közül ő az idősebb majd két héttel. Vozinha akkor állt európai légiósnak (29), amikor a többség már kifelé indul a sportból, és a visszavonulás gondolatával kezd foglalkozni.
És hét kapott gól nélküli meccset hozva a selejtezősorozatban, akkor ért el a világbajnokságig, amikor a meccs előtt a vele egykorúak már a hűtött sör, és nem a bemelegítésnél feléjük rúgott labda után nyúlnak. Ebben az ütemben haladva 45 felé lehet belőle sztárcsapat kapusa, és 50 körül kerülhet az Aranylabda-listára. Jelenleg viszont még a portugál másodosztályú Chavesnél szeretne magának új szerződést.
Ezek alapján Vozinha amellett, hogy a vb ragyogóan eladható termékévé vált, egyszerre lehet alkalmas a fogyasztók élettartamával kapcsolatos legkényesebb gazdasági kritériumok teljesítésére is. Mert igen, meg kell említenünk, hogy a futballisták ezen a szinten mind termékek és emberlétük miatt fogyasztók is egyszerre, utóbbi szerepükben betöltött jelentőségük pedig nagyban függ az eladhatóságuk generálta bevételeiktől. (Kicsit mind így vagyunk ezzel, csak a magunk mikroszínpadán.)
De a kezdőbe kerülésre guggolórajtban várakozó Sergio Rochetnak nem sok esélyt adnak. Bielsa a végsőkig szokott ragaszkodni döntései helyességéhez – ahogy a 2002-es vb-n az argentin padon ahhoz, hogy Crespo és Batistuta nem fér el egymás mellett a pályán – márpedig Muslerát ő hívta vissza tavasszal két éve tartó önkéntes visszavonulásából.
Részemről megszavaznék a két hálóőrnek egy-egy öröklétet, már csak a saját reményeink miatt is, viszont a futballszeretők csúf logikájától nem függetlenül, kívánok nekik igen nehéz 90 percet!
