Nem, nem négyszázan voltak a vasárnapi tüntetésen a Sándor-palota előtt, ahogy azt Magyar Péter állította, hanem pár ezren. Vagyis többen, mint a miniszterelnök szerette volna, annál viszont sokkal kevesebben, hogy az eseményt igazán jelentős ellenzéki megmozdulásnak lehessen nevezni.
És az sem igaz, hogy „csak néhány öregember lézengett”, ahogy a kormánypárti kommentelők terjesztik. A korosztály tekintetében vegyes összetételű gyülekezés (voltak idősek, de fiatalok is, a legtöbb tüntetőt harminc és ötven közé saccoltam) sűrűn betöltötte a rendelkezésére álló teret, valószínűleg a szervezők várakozását is meghaladva. Kicsit késtem, hátulról közelítve kifejezetten masszív volt a tömeg; csak lassan, bocsogva tudtam elvergődni a lelkes, zászlós-virágos jelenlévők közt, hogy láthassam a színpadot.
S ne hagyjuk ki a számításból azt sem, hogy
- ez a megmozdulás akkor zajlott, amikor a rendszerváltás utáni időszak legmagasabb kormánypárti támogatását mérik az elemző intézetek, míg az ellenzékbe penderült, a törpepártosodás felé rohanó Fidesz-bázis húsz százalék körüli,
- az esemény Budapesten történt, ahol hagyományosan népszerűtlenebb a volt kormánypárt,
- jórészt ismeretlen szervezők álltak mögötte,
- a szónokok sem a Fidesz-holdudvar élvonalából kerültek ki (a legismertebb Huth Gergely őspropagandista volt közülük),
- ráadásul minden idők legnépszerűtlenebb köztársasági elnöke melletti kiállás volt a tét.
Mindehhez képest tehát egész tisztességes jelenlétet produkált NER-bázis maradéka. Nyilván segített ebben a bársonyos kora nyári idő, és az sem vált a rendezvény kárára, hogy a fideszesek apafigurája, Orbán Viktor is részvételre buzdított a Facebook-oldalán. (Sokan remélték is Orbán felbukkanását – az újra és újra felharsanó, sóvárgó „Viktor! Viktor!” skandálások legalábbis erre utaltak.)
Szerintem van, ahogy az elsőnek is volt.
Mégpedig az, hogy az összeomlott Fidesz-tábor még esetlen, traumatizált és kakofonikus ugyan, mint egy riadt cserkészkórus, de a hangját minden bizonnyal a lázadás keserű dühe fogja ércesíteni.
A továbbiakban ezt igyekszem ki- és megfejteni, valamint, azt: épülhet-e hatékony új ellenzék az ökölrázó frusztrációra.




