Habár jelenleg a Holdra történő visszatérés van csak napirenden a NASA-nál, és az sem halad túl olajozottan, az emberiség következő nagy célpontja bizonyára a Mars elérése lesz. Ezzel azonban van egy kis gond, mégpedig az út hossza: eddigi ismereteink szerint ugyanis 7-10 hónapba telne elérni a vörös bolygót. Ez nemcsak hogy nagyon megterhelő lenne az asztronautáknak, de még a számukra szükséges felszerelés is rengeteg helyet és plusz súlyt jelentene.
Marcelo de Oliveira Souza, az Észak-Rio de Janeirói Állami Egyetem munkatársa a 2001 CA21 jelű aszteroida előre jelzett útvonalát követve új útvonalat keresett a Mars eléréséhez, írja a Gizmodo. Az Acta Astronautica folyóiratban megjelent eredmények egy olyan pályát azonosítottak, amellyel körülbelül 153 napot venne igénybe egy oda-vissza út a vörös bolygóra.
Hogyan lehetne lerövidíteni az utazást?
A tudósok a 2001 CA21 elnevezésű földközeli aszteroida pályájának rekonstruáltákor felfigyeltek arra, hogy érdekes útvonalon halad. Amellett, hogy áthalad a Föld régióján, keresztezi a Mars pályáját is. A szakember ezért kíváncsiak lettek, hogy az aszteroida előre jelzett pályája kapóra jöhet-e egy potenciális Mars misszió megtervezéséhez.
Ezekben az időszakokban a Mars olyan pozícióban helyezkedik el, hogy a pályája a legközelebb van a Földhöz. Ilyen alkalomra nagyjából 26 havonta van példa, jegyzi meg a hvg.
A kutató arra jutott, hogy 2031-ben két olyan küldetést is el lehetne indítani, amely során rendkívül rövid idő alatt lehetne eljutni a Marsig, és vissza. Az első esetben a Föld–Mars–Föld küldetés 153, míg a másik során 226 napig tartana. Az egyelőre kérdéses, hogy a NASA fogja-e használni ezt a pályamodellt, ahogy az is, vajon tart-e már ott majd űrprogram, hogy 2031-ben el lehessen indítani egy ilyen missziót.

