Szakértői vélemények soráról számolt be a Magyar Nemzet a bíróságon abban a perben, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök indított ellene az ügynökmúltjáról közölt írások miatt. Az újság képviselője nem mutatta be a szakértő anyagot, a tanúk meghallgatásához pedig zárt tárgyalást kért. A kormányfő azt kifogásolja, hogy ügynöknek nevezték és besúgói munkával vádolták. A Magyar Nemzet ügyvédje elmondta, hogy számos szakértőt is meghallgattak, mielőtt közölték a vitatott iratot. Írásszakértő vizsgálta meg a dokumentumot, és az írógépet is, amivel készítették (holott a lap birtokában lévő írat csak fénymásolat). Az írásszakértő megállapította, hogy a szóban forgó dokumentumot azzal az írógéppel írták, ami Medgyessy akkori titkárságán működött. Egy grafológus megállapította, hogy a kézjegy Medgyessy akkori kézjegye. Okmányszakértő megvizsgálta, és eredetinek találta a pecsétet. Azt is megállapította, hogy a gépelés stílusa megfelel az akkori kor gépelési stílusának. Nyelvi szakértő arról győződött meg, hogy a nyelvi stílus megfelel az akkori nyelvnek. Újabb szakértő azt állapította meg, hogy a dokumentumban megnevezett személyek akkor és ott dolgoztak. Ezek után döntöttek úgy, hogy megjelentetik a dokumentumot, mivel nagy valószínűséggel eredeti iratról van szó.
[origo]
Ajánlott videó
- 11:47 Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza
- 11:43 Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét
- 11:06 Magyar Péter: Az alakuló ülésen is fognak zenélni a sükösdi tamburás srácok
- 10:59 Udvardy Panna: Ha valaki el akarja rabolni az anyámat, az nem fedi fel, hogy mire készül és merre van
- 10:58 Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában
- 10:36 Meghalt a kitartás példaképe, Alex Zanardi
- 10:31 „A bizottság bizalmával és szakmai hitelével visszaéltek” – Both Miklós is lemondott az NKA-botrány miatt
- 10:11 Orbán: A kormány nem hajtja végre a EU-bíróság gyermekvédelmi ítéletét
- 10:06 „Minden szupi, szuper” – Hogyan javíthatnák ki a techóriások az MI torz valóságát?
- 09:40 Molnár Áron belsős NKA-s levelezést hozott nyilvánosságra
- 09:27 Menekülnek az orosz csapatok, feladták az észak-afrikai várost is
- 09:16 Önkívületben üvöltött a francia kommentátor a magyar kézis góljánál
- 09:13 Így változnak az Oscar-díj szabályai
- 09:07 24/7: A haza mindenek előtt, na meg az északi part
- 09:53 Ezt a módszert alig ismeri valaki, pedig így lehet hatékonyan védekezni a kullancsok ellen
- 08:59 A Rendszerbontó Nagykoncerten a heréjét fogdosó Eckü elmondta, miért orrolt meg Gulyás Gergelyre
- 20:44 Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be
- 10:11 Orbán: A kormány nem hajtja végre a EU-bíróság gyermekvédelmi ítéletét
- 09:27 Menekülnek az orosz csapatok, feladták az észak-afrikai várost is
- 08:03 Gyarmati Andrea: Amikor feladod, miért teszed?
- 21:00 „Azt hitték, hogy a kis Erzsike rég elhunyt” – fél évszázad után egyetlen Facebook-poszttal megtalálta a családját
- 21:48 Hankó Balázs a fideszes holdudvar kifizetéséről: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések
- 20:34 A Magyar Orvosi Kamara szerint a szabad orvosválasztás visszavezetése csak tüneti kezelés lenne
- 09:16 Önkívületben üvöltött a francia kommentátor a magyar kézis góljánál
- 20:00 A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
