- Ötven fellépő vállalta a részvételt, mindenki ingyen – a kritérium annyi volt, hogy legyen rendszerkritikus daluk. A szervezők önkéntesen dolgoznak, a koncert költségeit adományokból fedezik.
- A szervezők tegnap a 24.hu-nak elmondták, hogy mennyi emberrel számolnak és számítanak-e provokációra.
- A koncertsorozat 16 órakor kezdődött, és a tervek szerint 23 óráig tart.
- A 3-as metró már nem áll meg a Deákon.
- Megtelt a Hősök tere, a Kodály köröndig áll a tömeg.
- Szabó Bence leszerelt százados és Pálinkás Szilveszter, a magyar honvédség korábbi arca beszédet mondott.
Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter a színpadról szól a tömeghez
A koncert végéhez közeledve, meglepetésvendégként, Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is színpadra lépett a közönség ovációja közepette, és szóltak a tömeghez:
Az élet nem egy zökkenőmentes meneteles, sokkal inkább egy ismeretlen terepen zajló hadművelet, ahol nincs térkép, nincs biztos útvonal, csak döntések vannak, és ezekben a pillanatokban nem a rendfokozat, nem a felszerelés, csak az számít igazán, ami bennünk van, az erkölcsi iránytűnk. Egy katona tudja, hogy a legfontosabb eszköze nem a fegyvere, hanem az elvei
– mondta az elmúlt hetekben a nyilvánosság elé állt Pálinkás százados, aki arról is beszélt, hogy a becsület nem üres szó, hanem azt jelenti, hogy kiállunk az igazság mellett, akkor is, amikor nehéz. A beszéd szüneteiben többször is skandálták a nevét a közönségből. Pálinkás utalt arra, hogy lehet, hogy utoljára áll most egyenruhában a nyilvánosság előtt, majd azzal fejezte be beszédét:
Köszönöm, megtiszteltetés volt titeket szolgálni!

















