Gazdaság

Újabb földcsuszamlás, ezúttal az M1-es sztráda szélesítése közben

Kocsis Zoltán / MTI
Kocsis Zoltán / MTI
Az M1-es autópálya szélesítésének gigaberuházásán az állandó torlódásokról, a szokásosnál sűrűbben előforduló balesetekről folyamatosan érkeznek jelentések, most azonban magáról az építkezésről kaptunk aggasztó hírt. Egy újonnan kialakított rézsűn nagy kiterjedésű földcsuszamlás keletkezett. Az üzemeltető és egyben az új szakaszokat fejlesztő koncessziós társaság elismerte a problémát, és hosszan taglalta a műszaki megoldást, amitől állítólag nem lesz drágább a 800 milliárd forintos projekt.

A múlt év egyik nagy botránya volt az M30-as autópálya Szikszó-Miskolc szakaszán történt földcsuszamlás, amit Lázár János egyértelműen a kivitelező cégnek rótt fel. Az építési és közlekedési miniszter beszólásaival forrón tartott sztori végén a megcsúszott, 15 méter magas rézsűt teljesen lebontották, több milliárdos költséggel oldották meg az állékonyság és a vízelvezetés problémáját. A lapunknak akkor kitálaló geológus szerint az lett volna a csoda, ha nem csúszik meg a rézsű, és ennek kapcsán a sztrádaépítések rendszerszintű hibáját, a megrendelő állam pazarló gyakorlatát ecsetelte. Az autópályaépítések nincsenek rendesen előkészítve, nem végzik el a földtani veszélyforrások felméréséhez szükséges geológiai vizsgálatokat. Így történhet meg, hogy simán átvezetnek utakat földcsuszamlásos területeken, és az M30 esete egyáltalán nem egyedi.

50 méteres darabon csúszott meg a föld

Úgy fest, ilyesmi történt a legnagyobb futó, mintegy 800 milliárd forint költségűre tervezett sztrádaprojekt, az M1-es autópálya Bábolna-Budapest közötti szakaszának kétszár 3 sávosra (intelligens leállósávval) bővítése során is. A területet jól ismerő szakértő arról számolt be lapunknak, hogy április elején

durván 50-szer 10 méteres földcsuszamlást észlelt, amely csaknem a rézsű tetejéig ér, és a mérete egyre növekszik.

Olvasói fotó

Bár méréssorozatok, hivatalos adatok nem álltak rendelkezésére, de annyi látható, hogy a földtömeg a vízelvezető árkot már összenyomta és félő, hogy az úttestre csúszhat. Annak a következményeire pedig nem jó gondolni: a tereléses szakaszon így is vontatottan halad a forgalom, a legkisebb technikai malőr is több kilométeres torlódást okoz.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik