Szokták mondani, hogy az ember karmával születik. Ráadásul – esetenként – örökli is azt a karmát. Azaz a generációk óta megpecsételt, kijelölt sorsát, mindhalálig.
Molnárné Ági története más. Ő az eddigi 54 évében sokszor megtámadta a megírt sorsát. Tulajdonképpen mindennap, amióta csak él. Egy nagy túlélőről beszélünk. Egy ambiciózus anyáról. Egy, a mezőgazdaságban tizenöt éves kora óta kőkeményen robotoló asszonyról, aki mindent tud a termőföldről, amit csak tudni lehet. Eszeveszett küzdelem volt az övé, ami lankadó erővel, a méltóság maradékával még most is tart. Már úgy nézett ki, hogyha nem is ő magának, de a tehetséges, nagyon okosnak született gyerekeinek biztosan sikerül kitörniük a családot régóta sújtó hetediziglenből. Vagyis a feneketlen szegénységből.
Ági pillanatnyi fix havi jövedelme: 20 ezer forint gyerektartás az exférjétől és 13.700 forint családi pótlék az államtól. 37.700 forint havonta.
Egyedül neveli a középiskolás kislányát.
Gondolhatnánk: biztosan sosem volt bejelentett állása. Talán soha nem is dolgozott. De nem így van. Éppen ellenkezőleg.
Gondolhatnánk: az állam legalább támogatja a társadalombiztosítását. De nem így van, ő maga fizeti azt minden hónapban a fenti összegből.
Gondolhatnánk: talán már munkaképtelen. Ez igaz.
A szervezete felmondta a szolgálatot, jó ideje súlyos beteg, a nap minden egyes órájában 15 percen keresztül a házába kihelyezett oxigénkoncentrátor-gépre kell kötnie magát – máskülönben megfulladna.
Ám a hivatal szerint ez nem számít: épp a hetekben utasították vissza a rokkantsági ellátás iránti kérelmét. A hivatalos orvosbizottsági indoklás szerint
Fellebbezésnek helye nincs.
Hát akkor kezdjük el a történetet, ami itt, Magyarországon játszódik, egy kis faluban, az egész országban felfokozott politikai kampány és a röpködő milliárdok árnyékában.
