[MTI-Eco] Az idei évre 3,5, jövőre 4,5 százalékos növekedést jósol Magyarországnak az Európai Bizottság, idén 5,2, jövőre pedig 4,2 százalékos infláció mellett. Az elemzés szerint az erősen expanzív és anticiklikus hatású költségvetési politikával megtámogatott belső kereslet a növekedés világméretű fékeződése ellenére is fenntartja a GDP viszonylag erőteljes bővülését. A világméretű lassulás elhúzódó hatásai azonban Magyarországon is késleltetni fogják a fellendülést, amelynek megindulását csak az idei év végére vagy a jövő év elejére várják a bizottság szakértői. A növekedés várható idei lassulását a bizottság azzal indokolja, hogy a tavalyi év második felében jelentősen gyengült az ipari termelés, visszaestek a vállalati beruházások és csökkent a külkereskedelmi forgalom is. A háztartások és az állami szféra fogyasztása eközben erőteljesen emelkedett ugyan, de ez sem tudta ellensúlyozni a vállalati beruházások visszaesését. A kínálati oldalon az elemzők az idegenforgalmat és az építőipart tartják a gazdaság legegészségesebb ágazatainak, és felhívják a figyelmet arra, hogy tavaly - a termelés több évi csökkenése után - meglepetésre a mezőgazdaság is hozzájárult a növekedéshez.
Ajánlott videó
- 11:53 Harminchárom évesen meghalt a Disney-sztár, Carla Jeffery
- 11:53 A kormányzat nem támogatja a készpénzvisszaadás kivezetését az üvegvisszaváltós automatákból
- 11:50 Itt a robotporszívó, ami jó választás lehet az allergiásoknak és asztmásoknak
- 11:46 Velkey: Az összeomlás szélén áll a római magyar intézet
- 11:37 Töltőre téve az életed: 4 zseniális AlzaPower kütyü, ami megment a piros akku-ikonos pániktól
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 11:08 Egy fiatal férfi meghalt, a húga és annak hétéves gyermeke nagyon súlyosan megsérült a Szakcsnál történt balesetben
- 11:02 „Régen jöttünk-mentünk, buliztunk, táncoltunk. Ma ez már elképzelhetetlen, mert nincs kivel” – mi változott meg az idősotthonokban?
- 11:01 Baka András politikusokkal nem, csak jogászokkal egyeztet az új legfőbb ügyészről
- 10:53 Átadták a 2026-os Ignobel-díjakat
- 10:46 Lannert Judit: Visszatér az Erasmus-program a magyar egyetemekre
- 10:39 Vizsgálja a hatóság, miért nem fizették ki a borsodi férfi 600 ezer forintos Tippmix-nyereményét
- 10:22 Megfizethető áron ígér csúcskategóriás zajszűrős fej- és fülhallgatót az EarFun
- 10:18 Kivégezte az érte aggódó édesanyját, majd lefeküdt aludni és másnap reggel elment a boltba
- 10:58 Milliós bírságok: lezárult a dinnyerazzia
- 06:00 Nyilvánosak a kórházi fertőzések adatai: mit, hol és hogyan kell nézni?
- 18:39 Reagált az Európai Bizottság Magyar Péter kijelentésére: „Konstruktív a viszony a napi egymillió eurós migrációs bírság ügyében”
- 08:42 Nincs leírt feladatkörük a helyettes államtitkároknak az egyik minisztériumban
- 21:26 „Pénzéhes kurva” – skandálták a Fradi edzőjének, csapata legyőzte a címvédőt
- 08:23 „Ki védi meg azokat a kis tinilányokat, akik ebben a csapatban játszanak?” – 77 éves édesapja mentette meg a megtámadott magyar teniszezőnőt
- 07:17 17 éves lányt bámulva maszturbált egy férfi a püspökladányi vasútállomáson
- 07:23 Három napja nagy erőkkel keresnek egy 13 éves budapesti lányt
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 3.
- 21:02 Matolcsy György: A magam részéről állok elébe az összes vizsgálatnak
- 10:18 Kivégezte az érte aggódó édesanyját, majd lefeküdt aludni és másnap reggel elment a boltba
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
