A Kolontár-Devecser körzetében történt 2010-es iszapkatasztrófa mindenki számára ismert. Aki járt a környéken az tudja, hogy mekkora kárt okozott egyetlen vállalat több tízezer embernek és hogyan tette tönkre az életét azoknak is, akik élve megúszták. Az állam milliárdokat fordított a helyreállításra, és talán évtizedek múlva elérhető lesz az az állapot, amely a katasztrófa előtt jellemezte ezt a térséget. Devecserben kialakult helyzet jól mutatja, mi is történik, ha egy területet leszennyezünk, ezért kiválóan alkalmas a környezetszennyezés hatásainak bemutatására.
Az első és legszembetűnőbb szimptóma a faji diverzitás csökkenése. Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy a területen élő fajok sokszínűsége megszűnik, jellemzően egy-két növény- és állatfaj szaporodik túl. Ennek oka az, hogy a környezetszennyezés miatt a legtöbb faj a területen nem találja meg az életéhez szükséges feltételeket. A szerencsés állatfajok el tudnak költözni, a szerencsétlenebbek és a mozdulni nem képes növények pedig kipusztulnak.
Visszatérve Devecserre, az iszap által elöntött, majd nagy erőkkel mentesített területeken mára már minden rendben lévőnek látszik. Az avatott szem azonban felfedezi a jeleket. Ha körülnézünk, azt tapasztaljuk, hogy az aljnövényzet gyakorlatilag egyetlen fajra korlátozódik, ez a faj pedig a fehér libatop (Chenopodium album). Ez a növény a disznóparéjféléken belül a névadója a Chenopodioideae alcsaládnak is. Nagyon sikeres növény, a libatopnak 150-200 alfaja van és a világon szinte mindenhol megtalálható, azaz kozmopolita.
Szépnek nem szép, de a kinézetével még kiegyezik az ember. A nagyobb baj az vele, hogy virágpora allergiát okoz, a szénanátha gyakori okozója. Avatatlan szem könnyen össze is keveri a parlagfűvel, egyébként nem sokkal jobb nála. Így aztán a devecseri levegőhöz tavasszal hozzáteszi a magáét ő is, még kellemesebbé téve ezt a megnyomorított kisvárost. Furcsa érzés, hogy az ember nosztalgiával gondol a csalánra, a vérehulló fecskefűre, a mezei zsurlóra, a ragadós galajra, a nagy útifűre, a fekete ürömre, a pásztortáskára, a konkolyra. Őket sem szerettük, de legalább sokféle volt a gyom.
Az ilyen inváziós fajok sok veszélyt jelentenek. Köztük a területen élő állatfajok kiszorítása is lényeges, de az sem elhanyagolható, hogy a szukcessziót akadályozzák. Mit is jelent ez? Normál esetben egy letarolt területen úgynevezett szukcessziós fajok jelennek meg, ezek kezdik el benépesíteni a holdbéli tájat. Ezek a fajok néhány év alatt olyan humuszmennyiséget termelnek meg az egyébként más növények számára használhatatlan talajból, hogy megjelenhetnek újabb fajok és a terület benépesedhet.
Nos, Devecserben lassan négy év telt el a katasztrófa óta és még mindig ez az egy faj uralkodik, esélyt sem adva a többi fajnak. Leárnyékolja a területet, fizikailag kiszorítja a többi növényt, elvonja a tápanyagot és a vizet a talajból. Emellett tönkreteszi a nagy erőkkel kialakított infrastruktúrát, rombolja a területen kialakított közlekedési utakat és az irtása is milliókba kerül. Nem is irtják kellő gyakorisággal. Mechanikailag (vágással), agrotechnikailag (talajműveléssel), vegyszeresen és biológiai módszerekkel kellene ellene védekezni, de legjobb lenne ezek kombinálása, hiszen egy-egy módszer magában történő erőltetése akár károsabb is lehet, mint ha hozzájuk sem nyúlunk. A harcot a libatoppal jelenleg a libatop látszik megnyerni.
A növények után térjünk ki egy kicsit az állatfajokra, hiszen ezek is jó indikátorai egy terület szennyezettségének.Régóta tudjuk, hogy a biológusok a halak megfigyeléséből a vizek állapotára tudnak következtetni, nos Kolontár-Devecser körzetében ez is szomorú téma. A Torna patak, amely egyébként az iszapömlést levezette, a mai napig néptelen. Gyakorlatilag nem patak, hanem ipari csatorna, abban semmilyen halfaj nem él. Devecserben az iszapömlés miatt lebontott városrészben tavakat is létesítettek, ezekben sincs állatvilág. A vizük látszólag tiszta, de a tiszta vizet onnan lehet felismerni, hogy élőlények jelennek meg benne.
A halakon kívül a madárvilág az, amely bárki számára, műszerek nélkül is jól megfigyelhető. Látványos változásokon mehet keresztül. Nem kell túl nagy előképzettség ahhoz, hogy az ember észrevegye: az egykor színes, számos fajt felvonultató madárvilág jelenleg három fajra korlátozódik Devecserben. Varjak, verebek és balkán gerlék népesítették be a várost és az énekesmadarak gyakorlatilag eltűntek.
Tegyük hozzá, hogy a balkán gerle (Streptopelia decaocto) is invazív faj, hazánkban nem őshonos. Először a 30-as években figyelték meg Magyarországon, azóta a vadgalambot teljesen kiszorította a városokból. A városokat, helyesebben az emberlakta területeket kedveli, így a vadgalambok mára a mezőgazdasági területekre vonultak vissza. Jellegzetes hangjáról megismerjük és az elvadult házigalambokkal szemben jobban szereti a fákat fészkelésre. Így a házigalambokkal jól megvan, bár étrendjük hasonló. A gyomnövények magjait imádja, így érthető az elterjedése az előbb említett libatop-burjánzás miatt.
A varjak nagyszámú elterjedése is megfigyelhető a szennyezett területeken. A háború sújtotta balkánon például milliárd szám élnek dolmányos varjak, és ez nem véletlen. A varjak intelligens madarak, nagy túlélők és egészen bonyolult gondolkodásra is képesek. Eszközöket használnak, például faágakkal piszkálják ki a szűk helyekről az ételt. A városokban élő varjak nem ritkán a pirosnál álló autók kereke alá teszik a diót, így törik fel ( http://www.youtube.com/watch?v=1P8Nwl7FAJk#t=81 ), de figyeltek meg már varjat, amint egy drótot hajlított meg a csőrével, hogy egy csőből kipiszkáljon egy rovart. Erősen szocializáltak, virrasztanak haldokló társaik mellett és a megözvegyült madáranyák visszaköltöznek a szüleikhez a kicsinyeikkel. Csodálatos állatok tehát a varjak, de sok gondot okoznak, mert zajosak, piszkítanak és károsítják a vetéseket is. Nagyszámú feltűnésük jól megfigyelhető Koszovóban, ahol gyakorlatilag más madárfaj nincs.
A kutatók vizsgálják a rovarok elterjedését is, aminek mi magunk is szemtanúi és szenvedő alanyai is lehetünk. Rovarok esetén vizsgálva a géneket, sejtszerkezetet, a testben zajló kémiai folyamatokat, a szennyezés korai szakaszában kimutatható a nem kívánt változás. Halak esetében egyes enzimek megjelenése a máj problémáira utalhat, amit pedig mérgezés okoz. A vizsgálati módszerek korlátozódhatnak a környezetből kiemelt állatból vett mintákra, de nem egy esetben történik azonos fajból származó egyedek vizsgálata laboratóriumban, ahol egy bizonyos szennyezésre adott válaszaik alapján következtetnek a természetben élő társaikat ért szennyezés mértékére. A halak nagyon korai stádiumban reagálnak az emberre veszélyes szennyezésekre, így több idő jut a beavatkozásra.
Korábban a bioindikátorok alkalmazása elterjedt volt. Szénbányákban kanárikat használtak az újonnan megnyitott bányajáratokban. A madarak elpusztulása korán jelezte azt, hogy az embernek is jó lesz vigyázni. Franciaországban a szőlők védelme érdekében rózsát ültetnek a sorok végére, mert az adott rózsafajtán hamarabb meglátszik a károsodás, amire van idő permetezéssel reagálni.
A helyzet természetesen nem sötét, mert korábban eltűnt fajok újbóli megjelenése jelezheti a környezet pozitív változásait is. Így például a Dunán újra megjelent kérészek jól mutatják, hogy a víz minősége a legnagyobb folyamunk esetében szerencsére lassan, de javul. A tiszavirág jobban ismert, hiszen a Tiszán évtizedek óta megfigyelhető a virágzása. 2012-2013. augusztusának végén, szeptemberének elején viszont a Duna mentén élők láthatták örömmel, hogy a negyven éve eltűnt dunavirág (Ephoron virgo) újra megjelent a folyamon. A tiszavirágnál kisebb termetű fajra már csak az idősebbek emlékeztek, idén és remélhetően ezentúl minden évben, augusztus végén és szeptember elején bárki megfigyelheti ezt a visszatért fajt a Dunán.
Érdemes hát odafigyelni a minket körülvevő állat és növényfajokra, kis biológiai ismerettel bárki időben észlelheti, ha valami nincs rendben. Ha pedig így van, időben tudunk reagálni és ez sok esetben milliárdos költségektől mentheti meg az országot. Várjuk olvasóink történeteit, megfigyeléseit is a témában.
