Nagyvilág

Szabadon engedtek egy magyar állampolgárt a venezuelai börtönből

Federico PARRA / AFP
Federico PARRA / AFP

A venezuelai börtönökben fogva tartott három magyar állampolgár közül egy személyt a venezuelai hatóságok a mai napon szabadon bocsátottak, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookján. „A másik két honfitársunk szabadulása érdekében tovább dolgozunk” – tette hozzá.

Az El Diaro című venezuelai lap novemberben számolt be arról, hogy politikai fogolyként tartanak őrizetben egy magyar nőt Venezuelában. Bossányi Zsuzsanna annak a víz alatti kutatásra használt, N35 nevű hajónak a legénységéhez tartozott, amelyet tavaly június 18-án fogtak el, mintegy 130 kilométerre a venezuelai partoktól. A venezuelai rezsim azt állította, hogy a hajó tevékenysége „nagyon gyanús” volt, és engedély nélküli tengerfenék-feltárást vagy stratégiai-gazdasági célú kutatást végezhettek – például olajmezők vagy roncsok után kutathattak.

A kémkedéssel és terrorizmussal vádolt nőt a magyar nagykövet meglátogatta a börtönben, Bossányi Zsuzsanna édesanyja lapunknak elmondta, hogy miniszteri szinten foglalkoznak lánya ügyével.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a külügyminisztériumnak: arról érdeklődtünk, hogy Bossányi Zsuzsannát engedték-e szabadon, illetőleg, megkérdeztük, hogy mit lehet tudni a másik két, Venezuelában fogvatartott magyarról. Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Január 3-án egy amerikai katonai akció keretében elrabolták Nicolas Madurót, Venezuela elnökét és az Egyesült Államokba hurcolták. Az így létrejött, törékeny hatalmi helyzetről itt írtunk, a rezsim történelmi hátterét az alábbi cikkünkben mutattuk be, egy Venezuelában élő magyar beszámolóját pedig itt olvashatják. Ha inkább hallgatna, nézne valamit a témában, a külpolitikai műsorunk vonatkozó epizódját ajánljuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik