A Mosonmagyaróvár 36-34-re legyőzte a három magyar játékost foglalkoztató vendég német Thüringer HC-t a női kézilabda Európa Liga első csoportfordulójában.
A sorozatban ötödik kiírásban csoportkörös magyar klub – amely a görög OF Nea Ioniasz elleni kettős győzelemmel harcolta ki a főtáblás szereplést – jól, 3-1-gyel kezdte a mérkőzést. Az első negyedóra után 7-7 állt az eredményjelzőn. A címvédő egy 3-0-s sorozattal tudott eltávolodni (9-12), a házigazda 13-13-nál egyenlített ki. Sőt, a szünetre a vezetést is átvette a Mosonmagyaróvár, amely a középső posztokon több játékosát is nélkülözte sérülés miatt, írja az MTI.
A második játékrész eleje is szorosan alakult, az utolsó negyedórához érve azonban két találat volt a különbség Dragan Adzic vendéglátó csapata javára (27-25). A Thüringert kulcsjátékosa, Johanna Reichert szinte egyszemélyben tartotta meccsben, a végjátékban így is 35-32-re távolodott a házigazda. Hét a hat elleni játékra váltott a Thüringer, ám ez is csak arra volt elég, hogy az utolsó percben egy gólra közelített, egyenlíteni nem tudott.
Hazai részről Laetitia Quist nyolc, a végeredményt beállító Kukely Anna hat góllal járult hozzá a két pont otthon tartásához.
A kvartett tagja még a Papp Nikolettát foglalkoztató román CS Minaur Baia Mare, illetve a norvég Larvik HK.
Az Esztergom vereséggel debütált
A MOL Esztergom elvesztette története első csoportmérkőzését a nemzetközi kupaporondon, miután vasárnap 34-32-re kikapott a dán Nyköbing Falster vendégeként.
Varga Emília szerezte az esztergoamiak első találatát a csoportkörben, és jól tartották magukat a vendégek, 11-10-zel zárult az első tizenöt perc. A kapusok keveset találkoztak a labdával, az esztergomi hálóőrök első hárítására a 22. percig kellett várni, a szünetben egy találat volt a különbség a házigazda javára. Az utolsó negyedórán belül kétgólos előnyre tett szert a Nyköbing (25-23), amely a vendégek technikai hibáit kihasználva, gyors gólokat szerezve a záró tíz percben már három találattal is vezetett (30-27). Innen már nem volt visszaút az Esztergom számára, a dán együttes a találkozón látottakhoz képest végül sima győzelmet aratott.
Varga hét találattal lett az esztergomiak legeredményesebbje, Herczeg Lili öt lövést hárított, Bukovszky Annának egy-egy védése és gólja volt. Mindkét félidőt 17-16-ra nyerte a házigazda.
A Rapid Bucuresti 32-32-es döntetlent játszott hazai pályán a Tertnes Bergen együttesével, a román csapatban Korsós Dorina három, Töpfner Alexandra egy gólt szerzett a sorozat honlapja alapján.

