Otthon

Ezek a növények kifejezetten érzékenyek a téli szellőztetésre

Getty Images
Getty Images

A télen végzett szellőztetés nemcsak nekünk, hanem a növények számára is fontos, annak helyes kivitelezésére azonban nem árt odafigyelni, írja az Agrofórum.

Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos szerint a virágtartók, így a növények helye leggyakrabban az ablakok közelében, azok párkányán van, így sokszor a nyitott ablakok által közvetlenül érintkeznek a hideg levegővel. Ennek elkerülésére, amennyiben lehetőségünk van, érdemes más nyílászáró megnyitásával végezni a szellőztetést. Más lehetőség hiányában a növények elpakolásával, főként a különösen érzékeny fajok védett helyre való rakásával tudunk előrelátóan cselekedni.

Kifejezetten érzékeny fajoknak tekinthetők a fikuszok, krotonok és a bunkóliliomok is, melyek nemcsak a levegő hőmérsékletének hirtelen megváltozására, de a huzatra egyaránt érzékenyek lehetnek.

A kevésbé érzékeny fajokat sem ajánlatos hosszabb ideig kitenni a hirtelen lehűlésnek, de ezek a fajok általában képesek a rövid ideig tartó hűvösebb körülményeket sérülés nélkül átvészelni. A huzatnak kitett páraigényes növények levelei nemcsak télen, hanem nyáron is sérülhetnek, így a megfelelő páratartalom biztosítása érdekében az ilyen feltételektől is óvni kell őket.

Nemcsak a huzat, hanem a rossz szigetelés által beáramló hideg levegő is negatív hatással lehet növényeinkre. A nyílászárón keresztül beáramló hideg, a növény közegét, így ezáltal gyökérzónáját is le tudja hűteni. A hideg talajból a növények lassan veszik fel a vizet és a tápanyagokat is. Érdemes a réseken beáramló hidegről, jó szigetelésről meggyőződnünk, valamint arról is, hogy a növények levelei a lehűlő ablaküveggel nem érintkeznek, olvasható a cikkben.

Kapcsolódó
Ezt ne tedd az orchideával, mert biztosan elpusztul
Mutatjuk, mit csinálj, és mit ne csinálj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik